Connect with us

technokrata

Szakít a hagyományokkal az Apple?

iphone7-3

Kütyük

Szakít a hagyományokkal az Apple?

Tovább vastagodhatnak az új iPhone-ok?

Már beindult a pletykagépezet az ősszel érkező iPhone 7-tel kapcsolatosan, így nem meglepő, hogy napról napra újabb információk kerülnek napvilágra az állítólagos Apple mobilról. Ezúttal egy tervrajz szivárgott ki, amelyen az újdonság méreteiről kaphatunk pontosabb információkat. Amennyibe valódi képről van szó, úgy meglepő, hogy az iPhone 7 vastagabb lesz a 6-os családnál. Emlékezetes, hogy míg az iPhone 6 6,9 mm vékony készülék, addig a 3D Touch-nak köszönhetően az utóda, az iPhone 6S már 7,1 mm-es vastagsággal büszkélkedhetett.

iphone7

Most azonban nemhogy lefaragnák ezt a “hátrányt”, de még 0,1 miliméterrel meg is növekedhet a telefon vastagsága.  Mindez nemcsak azért érdekes, mert sok szempontból szembemegy az Apple korábbi törekvéseinek, de emlékezetes, hogy sokáig épp ez tűnt a magyarázatnak arra vonatkozóan, hogy a 3,5 mm-es jack már nem lesz elérhető a készüléken (a képen látható is, hogy hiányzik). Csak remélni tudjuk, hogy ez egyben egy izmosabb akkumulátort is jelent, valószínűleg plusz fél vagy egy napnyi üzemidőért cserébe sokan elviselnék a csatlakozó hiányát és a minimálisan vastagabb kialakítást.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek