Connect with us

Jövőre már kedvünkre alakíthatjuk a mobilunkat

Google-Project-Ara-ATAP-640x401

Kütyük

Jövőre már kedvünkre alakíthatjuk a mobilunkat

Legalábbis, ha a Google-ön múlik, hiszen ekkor érkezik a modurális készülékük.

A Google nem most kezdte el a Project Ara névre keresztelt moduláris platformjának fejlesztését, így igazán jó hír, hogy idén végre elérhetnek a startvonalhoz. A legújabb információk szerint ugyanis a kaliforniai gyártó a fejlesztői kiadást már az ősz folyamán eljuttatja a kiváltságosoknak, hogy azok időben felkészülhessenek a 2017-es megjelenésre. Ez azt jelenti, hogy már ősszel megjelenhetnek az első, részletes beszámolók a készülékről, amit mi is kiváncsian várunk!

Az sajnos azonban már most kiderült, hogy nem lesz annyira modurális a Google Ara, mint azt elsőre gondoltuk. A képernyő, a processzor, az akkumulátor és a háttértár is az Ara részét képezi majd, azaz ilyesmiket nem fogunk tudni kicserélni, pedig korábban úgy tűnt, hogy ezeknek a variálására is lesz lehetőségünk. Mindez valószínűleg a gyártástechnológia miatt lehet, a Google számára ugyanis kényelmesebb lehet egy komplett modult árusítani, amihez a külső gyártók extra kiegészítőket fejlesztenek, semmint folyamatosan kompatibilis egységeket fejleszteni.

Google-Project-Ara-ATAP-640x401

Emiatt a hardcore rajongók számára csalódást okozhat az Ara, de azért így is lesznek, akik örülni fognak annak, hogy például vércukormérőt, fejlettebb kamerát, vagy épp egy extra kijelzőt csatlakoztathatnak majd a telefonjukhoz. Az biztos, hogy ezekből lesz pár, a jelenlegi információk szerint olyan cégek fejlesztenek külső modulokat, mint a Panasonic, a TDK, az iHealth, az E Ink, a Toshiba, a Sony Pictures Home Entertainment és a Samsung. Mindegyik modul ugyanazt a csatlakozót használja majd, így a Google ígérete alapján néhány másodperc alatt ki tudjuk majd cserélni egyiket a másikra. Sőt, mindez hangutasítással is működik majd, elég lesz azt mondani a telefonnak, hogy ” OK Google, csatlakoztasd le a kamerát” és a készülék engedelmeskedik majd a parancsunknak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő