Connect with us

Hirdetés

technokrata

Óriásit bukott a HTC

Kütyük

Óriásit bukott a HTC

Elképesztően csökkent az árbevétel és a profit.

Igazán embert próbáló időszakon van túl a HTC, hiszen a tajvani gyártónak nem sikerült megfordítani a korábbi trendeket. Ugyan a mérleg ezúttal pozitív, de a jelenlegi eredményeket látva könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó profitábilis negyedévük. Legutóbb 2014 nyarán volt utoljára veszteséges a tajvani vállalat, azóta úgy ahogy a víz felszínén maradtak. 2016 első negyedévében azonban brutális, 64%-os csökkenést szenvedtek el, ami azt jelenti, hogy az árbevételük 1,36 milliárd dollárról 460 millióra esett vissza.

htc-one-x-logo

Ennél is brutálisabb, hogy a profit 78%-kal 60 millió dollárra csökkent. Bár ez sem kis összeg, a Samsung, az Apple, az LG és az egyre feltörő kínai gyártók versenyében nem elég, hiszen a többi nagy gyártó jelentősen komolyabb büdzsével gazdálkodik, amit a fejlesztések mellett marketingcélokra is el tudnak költeni. Szerencsénkre azért a HTC inkább fejlesztésre költ, így olyan újdonságokkal léphetnek piacra, mint a HTC 10. Azt azonban, hogy ez a modell hogyan változtatja meg az értékesítési számokat, majd csak a következő negyedévi jelentésből tudjuk majd meg.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés