Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komoly hiányosságot pótol a Huawei?

Kütyük

Komoly hiányosságot pótol a Huawei?

Még nagyobb felbontású kijelzővel jöhetnek az új modelljeik!

Aki alaposan megnézi a Huawei kínálatát, az felfedezheti, hogy a gyártó mindeddig nem dobott piacra Full HD-nél nagyobb felbontású kijelzővel felszerelt mobil. Eddig a hivatalos magyarázat az volt, hogy mindezt azért nem tették meg, mert az emberi szem nem látja a különbséget. Nos, mindez hamarosan megváltozik, hiszen nem más, mint Richard Yu, a cég vezérigazgatója egy Weibora írt posztban jelentette be, hogy a közeljövőben a cégük is piacra dob egy QHD felbontású megjelenítőjű telefont.

huawei

A döntés a virtuális valóságban keresendő, mivel Yu szerint ilyen felhasználás mellett már igen is érzékelhető a két felbontás közti különbség. Mivel a Huawei nemrégiben mutatta be a saját VR szemüvegét, ezért valószínűleg már nem kell olyan sokat várnunk erre a bizonyos készülékre. Sőt, Yu azt is kiemelte, hogy ez a bizonyos eszköz az ő következő készüléke lesz, azaz a bemutatót már akár a nyár folyamán megejtheti a kínai vállalat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés