Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a telefon, amit volt Apple alkalmazottak készítettek!

Kütyük

Itt a telefon, amit volt Apple alkalmazottak készítettek!

A csak külsőben hasonlító készüléket régi Apple munkatársak tervezték.

A hazánkban nem túl ismert Obi Worldphone nevű vállalat most zajló MWC-n jelentette be új telefonját, mely nagyon olcsó és mellé iPhone-hoz hasonlító eleganciával rendelkezik. A két fő tervező anno az Apple vezetői voltak. John Sculley még a 80′-as években vezette a céget, míg Robert Brunner az ipari formatervezésért volt felelős 1989 és ’96 között.

Tervük egy vonzó külsejű, jó specifikációjú és alacsony árú termék elkészítése volt, ami ebben a készülékben sikerült is összehozni. 5 hüvelykes kijelzője a most megjelenő telefonok társává teszi. 720×1280-as felbontása és Gorilla Glass 3-as védőüvege szintén a középkategóriába sorolja. Belül egy négymagos, 1,3 GHz-s Qualcomm Snapdragon 212 munkálkodik. Mellé 1 vagy 2 GB RAM-mal dolgozik, függően a telefon modelljétől. Hátlapján egy 8 megapixeles, elején egy 2 MP-s kamera kapott helyet. Dual SIM-es mobil lesz, Android 5.1-el. Akkumulátora 2500 mAh-s és 149 grammos. Három  féle színben lesz majd elérhető elsőként Afrikában és Ázsiában.

 

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés