Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez a telefon nem avul el hamar: bővíthető tudással jön az LG G5

Kütyük

Ez a telefon nem avul el hamar: bővíthető tudással jön az LG G5

Az LG bemutatta az első modurális telefonját, a G5-öst.

A mai napon végre hivatalosan is leleplezte új csúcsmodelljét az LG. A dél-koreai gyártó ezúttal is mindent beleadott a G5-ös készítésekor, így a lehető legfejlettebb technológiákkal találkozhatunk. Ennek fényében talán nem is véletlen, hogy az újdonság a világ első, kereskedelmi forgalomba került moduláris telefonja. A fém hátlappal borított modell (amelynek az oldalát is egy, összefüggő borítás alkotja, így még antennacsíkokat sem találunk a készülékházon!) alsó része ugyanis eltávolítható, ide pedig különféle tartozékokat helyezhetünk be. Az első az LG Cam Plus, amely egy 1100 mAh-es akkumulátort és kameravezérlő gombokat rejt, így felvételek kényelmes elindítására és nagyításra is használható. Ezen kívül elérhető lesz még az audiofil felhasználóknak egy, a Bang&Olufsen almárkája, a B&O Play által fejlesztett LG HiFi Plus DAC is, ezzel pedig HiFi minőségben szólal majd meg a telefon. Jó hír, hogy az LG nem korlátozza majd saját fejlesztéseire a technológiát, harmadik fél is bátran adhat ki kiegészítőket a telefonhoz.

lgg51

Ezen túl sem akármilyen megoldásokat tartalmaz a telefon, hiszen támogatja a folyamatos ébrenlétet is, azaz a legfontosabb információkat mindig leolvashatjuk a kijelzőről. Mindezt egy külön, dedikált memóriával és egy segédprocesszorral oldották meg, amelyek biztosítják, hogy az 5,3 colos, QHD képernyő ne fogyasszon többet a kelleténél. Nem akármilyen a kamera sem, a telefon ugyanis két optikával kerül piacra. Az egyik, 16 megapixeles optika alig 75 fokos látószöggel rendelkezik, míg a másik, 8 megapixeles felbontású egység 135 fokos teret lát be. A technológia lényege, hogy a két kamera együttes használatával különleges képeket lehet majd készíteni, így szoftveresen több utólaggos effektet is igénybe vehetünk majd.

lgg52

Most jöjjenek a “hagyományos” részletek: Az LG G5-ös egy nyolcmagos, Snapdragon 820-as lapkakészletű processzorral kerül majd piacra, 4 GB RAM és 32 GB, microSD-vel bővíthető memóriával egyetemben. A 7,5 mm vékony telefon(amely a kamera dudornál 8mm vastag) fém burkolata egy 2800 mAh-es akkumulátort rejt, illetve jó tudni, hogy a hátlapról nem maradt le az ujjlenyomat-olvasó sem. A telefont a szerencsés vásárlók leghamarabb áprilisban vehetik majd át, egyelőre ismeretlen áron.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés