Connect with us

Véglegesen eltűnik a Windows Phone?

windows-phone

Kütyük

Véglegesen eltűnik a Windows Phone?

A gyártó eladásai hatalmasat zuhantak az utóbbi egy évben.

A karácsonyi csúcsidőszakban derült ki, hogy a Microsoft nem a telefoniparban fog remekelni a jövőben. A tavaly év utolsó negyedévében csupán 4,5 millió Lumia készüléket adtak el, ami 57 százalékos csökkenés a 2014 ugyanezen negyedévéhez viszonyítva. Ahhoz, hogy ebből kilábaljanak több száz százalékos növekedést kéne produkálni, amihez csoda kéne.

windows_phone

Öt év alatt a gyártó csak 110 millió mobilt adott el a Nokiával karöltve. Ez összehasonlítva az Android és az Apple 4,5 milliárd értékesített készülékéhez képest igen csekély szám.

Ugyanakkor nem kell félnie a csődbe menéstől a vállalatnak, mivel a felhő alapú szolgáltatásokban az élen járnak. Az Office 365 előfizetői a tavalyi 3 millióról 20 millióra ugrott, ami óriási növekedés. A másik kapcsolódó vállalat, az Azure is 140 százalékos növekedéssel zárta az évet. A Microsoft negyedéves forgalma 23,8 milliárd dollár volt, amiből 5 milliárd dollárt tudtak zsebre tenni.

 

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő