Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lassú iPhone miatt perlik az Apple-t

Kütyük

Lassú iPhone miatt perlik az Apple-t

Túlságosan lassú lett az iPhone 4S, ez pedig nem tetszik a tulajdonosoknak.

Az Apple kifejezetten büszke arra, hogy a készülékeit a versenytársaknál jóval hosszabb ideig támogatja. Így nem annyira meglepő, hogy a 2011-ben bemutatkozott, A5-ös processzort és 512 MB RAM-ot tartalmazó iPhone 4S is megkapta az iOS 9-et, az iPad 2-vel és a többi Apple eszközzel egyetemben.

Bár első látásra kifejezetten üdvözítő, hogy a régi modell is megkapta az új szoftveres funkciókat, egyre több felhasználó is panaszkodott amiatt, hogy a készülék rendkívül lelassult, illetve gyakran találkoznak fagyásokkal/akadásokkal.

iphone4s

Ezért most egy csoport nem kevesebb, mint 5 millió dollárt szeretne kicsikarni a kaliforniai gyártótól, mivel  az szerintük nem teljesíti az ígéreteit. Cham Lerman felperes nyilatkozatában kifejtette, hogy bár az Apple szerint az iPhone 4S is teljesértékű iOS-9-et futtat, a készülék mégsem használható úgy, ahogy évekkel ezelőtt.

Ez azért is probléma, mert a régebbi verziót már nem lehet feltelepíteni, azaz ha valaki frissített, annak könnyen elképzelhető, hogy használhatatlanná válik a telefonja. A polgári peres eljárást eddig már több mint 100-an írták alá, de ez a szám várhatóan tovább fog még nőni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés