Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így legálisan Facebookozhatsz a munkahelyeden!

Kütyük

Így legálisan Facebookozhatsz a munkahelyeden!

A közösségi oldal új programja kifejezetten a munkahelyekre készült.

Eddig ha egy munkahelyen a főnök rajtakapta az alkalmazottat, ahogy Facebookon cseveg munka helyett/mellett nem volt nagyon boldog. Azonban a legnagyobb közösségi oldal most piacra dobott egy olyan programot, mely kifejezetten a vállalatokon belül kommunikációra épül.

Facebook

Nemrég került fel a Google Play áruházba, a Facebook Work nevű applikáció, melyet egyelőre csak néhány vállalat használhat, akik a tesztet végzik.

Nem ez az első program, akinek ez a célközönsége. A Slack már jóval korábban beférkőzött a cégek mindennapi életébe, és már 1,7 millióan használják munkájuk során. Ez azonban még mindig kevés. Ugyanis a most megjelent app a Facebook hátszelén érkezik, amit közel 1,5 milliárdan használnak havonta, a Messengert pedig egy milliárdan. Így tehát igen erős konkurenciát kap a Slack.

A Work Chat-ben a regisztrált felhasználók üzenhetnek egymásnak, csoportos beszélgetéseket hozhatnak létre, fotók, videók megosztása is könnyen megtörténhet, és még telefonálni is tudnak. Lényegében tehát minden olyan funkció elérhető, ami a Messenger alkalmazásban is.

 

Forrás: Index.hu



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés