Connect with us

technokrata

Érkezik a Lumia 950: megtudtuk mikor jön az első Windows 10-es csúcsmobil

Microsoft-Lumia-950

Kütyük

Érkezik a Lumia 950: megtudtuk mikor jön az első Windows 10-es csúcsmobil

Végre pontos dátumot is tudunk a Microsoft új készülékének érkezéséhez.

A hivatalosan bejelentett dátum november 20-a. A cég zászlóshajója, a Lumia 950 és a 950XL tehát heteken belül már a boltok polcain lesz. Természetesen elsőként az USA-ban vásárolhatják meg, de Microsoft bejelentése szerint a 950XL modell kártyafüggetlen változatban kerülne a piacra.

lumia 950

A vállalat végre befejezte a Windows 10 mobil verzióját, így az új csúcskészülékeken minden bizonnyal ez fut majd. A Windows Hello nevű arcfelismerő alkalmazás nem tudni, hogy egyből elérhető lesz e a mobilon, mivel nem régen ért véget a tesztidőszaka, de reméljük már ezt is kipróbálhatjuk az új telefonnal. Árazásáról még mindig nem árultak el semmit, de valószínűleg a hét vége felé erre is fény derül majd.

Forrás: The Verge



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek