Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bréking! Processzorgyártásba kezd a Google!

Kütyük

Bréking! Processzorgyártásba kezd a Google!

Jöhet a Google processzor?

2010-ben mutatta be az Apple a saját, A4 névre keresztelt processzorát, amely mára több utódot is kapott, legutóbb épp az A9-es személyében. Most úgy tűnik, hogy a Google elirigyelte a konkurencia sikerét és hamarosan ők is saját processzorral látnák el a készülékeiket, legalábbis a The Information forrásai szerint.

ARM processzor

Persze a gyártást az Apple-hez hasonlóan ezúttal sem házon belül végeznék, inkább a Samsungot vagy a TSMC-t bíznák meg ezzel a feladattal. Az információk egybecsengenek azzal, hogy állítólag a Google hamarosan komolyabban is belépne a hardverpiacra, ehhez pedig több saját komponensre lenne szükségük. Természetesen a kaliforniai vállalat nem reagált a pletykákra, de nem lennénk meglepve, ha az Apple és a Microsoft után ők is sajátmárkás mobillal lépnek majd piacra a közeljövőben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés