Connect with us

A mobilodba költözik a rendőrség

Capture

Kütyük

A mobilodba költözik a rendőrség

Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség, a keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket – jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendszertervezési és fejlesztési osztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta: a rendőrség belső erőforrásból készített alkalmazása jelenleg Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz.

Hangsúlyozta: a fejlesztéssel a rendőrség szolgáltató jellegét kívánták erősíteni, a balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.

Az alkalmazást ismertetve kifejtette: két alpontot jelenítettek meg, az egyik az útinformációs adatokat tartalmazza, a másik pedig a határinformációs értesítéseket. Az applikációban digitális térképen is bejelölik piros piktogrammokkal a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS alapon a közlekedő a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációs adatokhoz is hozzájuthat.

A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek a határállomáson.

Az információk közösségi portálon is megoszthatóak, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.

Hablicsek Nikoletta, az ORFK ügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a Rendőrségi Útinformációs Rendszerben (RUTIN) megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen a rendőrség megyei és fővárosi tevékenységirányítási központjaiba érkező lakossági bejelentések, amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az első értesítést. A helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelenhetnek meg az applikációban. Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.

Arra a kérdésre, hogy számos hasonló applikáció elérhető már, miért volt szükség erre az új alkalmazásra, Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője azt mondta: a rendőrség nem kíván versenyezni egyetlen hasonló fejlesztéssel sem, a RUTIN a rendőrség saját terméke, amelyben az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak.

RUTIN letöltése (Google Play Store)

Forrás: MTI



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő