Connect with us

technokrata

Teszt: Sony Xperia M2 Aqua – könnyűbúvár

Kütyük

Teszt: Sony Xperia M2 Aqua – könnyűbúvár

Megérkezett az Xperia M2 vízálló kiadása hozzánk, megmutatjuk miben különbözik az elődjétől.

Terítékre került a korábban már tesztelt, Sony Xperia M2 vízálló kiadása is, leginkább a különbségekre térnénk ki, részletesebben pedig az előbb linkelt tartalmon tekinthető meg, milyen véleményünk is volt a tavaly debütált “sima” szériáról.

Csomagolás

A készülék doboza azonos testvéréével, a különbség csupán annyi, hogy az Aqua verzióhoz már nem kapunk headsetet. Ennek beszerzése ránk marad, igaz manapság a legtöbb ember zsebében vagy a fiók mélyén fellelhető egy hozzá használható fülhallgató.

Külső

A külső jegyek nem változtak, elöl a 4,8 hüvelykes kijelző sem lett nagyobb, igaz itt már az információk alapján LED TFT helyett egy IPS panellel szemezhetünk. Véleményem szerint komolyabb különbség nincs a kettő között, egyaránt szép színekket és nagy betekintési szögekket kapunk. Az 540 × 960 pixeles felbontás változatlan maradt, ebben a méretben ez még pont elég. Alul a mikrofont, felül pedig a Sony feliratot, beszédhangszórót, fény- és közelségmérő szenzort, illetve az előlapi kamerát és LED visszajelzőt találunk.

A jobb oldalon a power gomb, hangerőszabályzó és kameragomb található. Feljebb pedig egy záródó ajtó mögött a microSD és microSIM helye is előkerül. Alul megmaradt a főhangszóró, a bal oldalt pedig egy kis ajtó mögé került a microUSB aljzat. A felső élen csupán a 3,5 mm-es jack csatlakozó árválkodik, ezt is befedték, pedig jobb megoldás lett volna a belső szigetelés.

A hátlap nem szedhető le, felülete üveghatású plasztik helyett matt műanyag lett, ez kicsit tükrözi a jobb ellenállást, legalábbis a karcok ellen biztosan. Alul egy Xperia felirat, feljebb egy erőteljesebb Sony szöveg olvasható, majd legfelül a kamera, és a hozzátartozó LED segédfény is megcsillan a fényben. A burkolat belsejében egy 2300 mAh-s akkumlátor található, ezzel 1,5-2 napnyi üzemidőt nyerhetünk egy feltöltéssel. Az M2 Aqua fő újdonsága, hogy IP65/ 68-as védettséget kapott, vagyis 1,5 méter mély vízben 30 percet is kibírhat, továbbá a por sem tud komolyabban kárt tenni benne.

Hardver/ Sebesség/ Multimédia

Tesztalanyunk hardvere továbbra is egy Qualcomm Snapdragon 400-as SoC, négy maggal 1,2 Ghz-es órajellel, amihez egy Adreno 305-ös GPU is tartozik. A belső tárhely mérete 8 GB, ami bővíthető, a programok megfelelő futtatását 1 GB RAM biztosítja. A szoftverezettség terén sincsenek új dolgok, a korábbi M2-höz képest nincs új program vagy beállítás, de az Aqua már alapból 4.4.4-es Android verzióval lépett piacra. Későbbi frissítésről biztosat nem tudunk, de valószínűsíthetően a Lollipop frissítés elérhető lesz rá.

A hátlapi kamera ezúttal is 8 megapixeles és természetesen a LED villanó is felbukkan mellette. A beállításokban a HDR, többféle kézi vagy automata módokon számos finomhangolást engednek a fotózáshoz.

A fényképek minősége nem változott, igaz a szürkébe burkolódzott tárgyak részletessége elvész és kicsit fakóbbak a színek, de ettől eltekintve gyakorlatilag ugyanazt kapjuk, mint eddig. Videókat 1080p-ben rögzíthetünk 30 képkocka/másodperces sebességgel és sztereó hanggal.

Zenehallgatásra továbbra is a WALKMAN applikáció van segítségünkre, ebben állítható a hangszín, ismétlési módok, valamint albumborítót is képes megjeleníteni. A külső hangszóró elég hangos és egész normálisan is szól, fülhallgatón viszont sokkal jobb élményt képes biztosítani. A készülékben találunk FM-rádiót is, persze csak a headset csatlakoztatása után indíthatjuk el a lejátszást.

A készülék adatkommunikációs téren toppon van. Adott a lehetőség LTE hálozatok kezelésére, továbbá van WiFi (a/b/g/n), DLNA, Bluetooth 4.0, A-GPS GLONASS támogatással és NFC-t is csomagoltak a gyárban a mobilba.

Összegzés

Végeredményként elmondható, hogy a kijelző technológiáját leszámítva csak a vízállóság a plusz az M2 Aqua-ba. Ennek a felárát persze meg kell fizetni, körülbelül 9 ezer forint különbség van az M2 és M2 Aqua között. Ennyi pénzt a vízállóság megérhet, de lehet sokaknak feleslegesnek bizonyul, ennek tudatában kell választani a két verzió között. Az Xperia M2 Aqua 64 ezer forintos ára ezt leszámítva lehetne alacsonyabb is, hasonló áron jobb hardverrel szerelt mobilokat is kapni, viszont azok nem vízállók.

A tesztkészüléket a PartNeroGSM biztosította, köszönjük.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Sony Xperia M2 Aqua

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Kijelző
  - Üzemidő
 
  Kontra:  
  - RAM mérete
  - Kamera
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4,8"
  • kijelző felbontása: 540 x 960 pixel"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 140 x 72 x 8.6 mm
  • tömeg: 149 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM8230 Snapdragon 400
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 8 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, HSDPA 850 / 900 / 2100, LTE 800 / 850 / 900 / 1800 / 2100 / 2600
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.4 KitKat
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2300 mAh
  • tapasztalat: 1,5-2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek