Connect with us

Hirdetés

technokrata

Helyére kerül Van Gogh füle

Kütyük

Helyére kerül Van Gogh füle

A kijelzőn legalábbis, ha elég ügyesek vagyunk a legújabb hazai fejlesztésű mobilos játékban. A tetris, a puzzle és a művészet találkozásából született az ARTRIS nevű alkalmazás, amelyben játék közben ismerkedhetünk meg híres festők remekműveivel. Az app iOS és Android rendszerű okostelefonokra és tabletekre egyaránt elérhető.

Mától ingyenesen letölthető az Apple App Store-ból illetve a Google Play-ből az ARTRIS nevű mobiljáték, amely egy magyar fejlesztőcsapat saját tőkéből megvalósított projektje. Ez a játék a régi nagy kedvencek, a tetris és a puzzle mechanizmusára épül: a képernyő tetejéről aláhulló elemeket egymásra pakolva kell kiraknunk az eredeti képet. A kép pedig sokféle lehet: nem csak képzőművészeti albumok közül válogathatunk, hanem játszhatunk tájképekkel, állatok és növények, valamint távoli városok és világörökségi helyszínek fotóival is. Sőt, a fejlesztők szándékai szerint hamarosan arra is lesz lehetőség, hogy a saját képeinket töltsük fel a játékba.

Van Gogh_ARTRIS

A festmények között megtalálhatók Van Gogh, Cézanne, Renoir, Klimt, Toulouse-Lautrec és még sok más világhírű művész alkotásai, és számtalan magyar remekmű a KOGART, a Kovács Gábor magángyűjtemény és a TAT Galéria kollekciójából. A magyar alkotókat többek közt olyan művészek képviselik, mint Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Szinyei Merse Pál, Tihanyi Lajos Csernus Tibor és Szalay Lajos.

ARTRIS_8

Hogy még izgalmasabb legyen a játék, a különböző nehézségi szinteken más-más akadályokat kell legyőznünk, mint például elforgatott darabok vagy kitakart képrészletek. Zsetonokért cserébe vásárolhatunk segítséget adó „fegyvereket” is. Ha már elég magabiztosak vagyunk a képkirakásban, és vágyunk egy adrenalin fröccsre, összemérhetjük tudásunkat barátainkkal vagy ismeretlenekkel a Párbaj módban*. A szórakozásban bannerek és pop-up hirdetések sem fognak megzavarni, hiszen az ARTRIS-ban ilyen hirdetések nincsenek. A fejlesztők remélik, hogy a játékot nem csak a művészetkedvelők és a megrögzött mobiljátékosok kedvelik majd, hanem az oktatásban is felfedezik a hozzá kapcsolódó lehetőségeket.

ARTRIS_logo

„Az volt a célunk, hogy egy olyan ismeretterjesztő és művészeti nevelést segítő játékot fejlesszünk ki, amellyel akár több generáció is együtt tud játszani. Az ARTRIS egyszerre készségfejlesztő, oktató és szórakoztató. Közelebb hozhatja a fiatalokhoz a képzőművészetet – észrevétlenül tanít. Ráadásul hamarosan más nyelveken is elérhető lesz, és remélhetőleg találunk olyan szponzorokat, akik látnak fantáziát a továbbfejlesztésben is” – mondta Narancsik Ágota, a projekt egyik ötletgazdája.

ARTRIS az Apple App Store-ban: https://itunes.apple.com/hu/app/artris/id958756674?mt=8

ARTRIS a Google Play-en: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.winperium.artris

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés