Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy S5 Active – Kalandra fel!

Kütyük

Teszt: Samsung Galaxy S5 Active – Kalandra fel!

A Samsung Galaxy S5 és S5 mini után az Active verzió is megérkezett a szerkesztőségünkbe, ezúttal sem ért minket csalódás.

A Samsung Galaxy S5 már ugyan vízálló kivitelben került kiadásra, mégis a lassan hagyománnyá váló Active verzió is piacra került, így most ezt a “megerősített” kivitelt is alaposabban szemügyre vettük.

Csomagolás

A famintázatú csomagolás megmaradt, a készülék mellett találunk egy töltőfejet, adatkábelt és headsetet is. A fülhallgató gumiharangos kialakítást kapott, ebből fakadóan a hangminősége sem rossz.

Külső

Az Active egy férfiasabb, ellenállóbbnak tűnő külsőt kapott, megerősítették a keretet (főleg a sarkokat), illetve kemény műanyagokat alkalmaztak, ezt legjobban egy mászófal felületéhez tudnám hasonlítani. Az előlapon a gombok egytől-egyig fizikaiak, eltűntek az érintős megoldások. Nem változott az előlap méhsejt mintázata, ezt jelen esetben szürkében láthatjuk. A kijelző változatlanul 5,1 hüvelykes, Full HD felbontású, ráadásként nagyon szép képet adó Super AMOLED panellel szerelték. A megjelenítő felett egy Samsung felirat díszeleg, kicsit feljebb a beszédhangszóró, tőlük jobbra pedig a fény- és közelségmérő szenzort találjuk. A jobb szélre csúszott az előlapi 2 megapixeles kamera, a bal szélre pedig csak a működéskor látható értesítő LED-et látni. Az előlapot egy Gorilla Glass 3-as karcálló üveglap védi, ezzel megelőzve a karcok nagy részét.

A készülék oldalain recézett részeket láthatunk, ezzel is megelőzve a kézből való kicsúszást, akár vizes kéz vagy készülék esetén. A jobb oldalon a bekapcsoló gombot, valamint alul egy fedéllel ellátott microUSB-t találunk a mikrofon társaságában. A bal oldalra a hangerőszabályzó gombpáros és egy exponálásra, valamint kamera indításra használható gomb került, kékes színezéssel ellátva. Felül egy belülről szigetelt 3,5 mm-es jack bemenet, infravörös port és másodlagos mikrofon zárja a kört.

 

A hátlap leszedhető, belső gumiszigeteléssel oldották meg a vízhatlanságot, ez és az egymás mellett szorosan elhelyezkedő fülek bepattintása biztosítja a jó záródást. A négy sarokban látható „szegecsek” díszként szolgálnak, egyéb funkciójuk nincs. A hátoldal mintázata megegyezik az előlapival, de szerencsére nem lakkozott. Bal alul a hangszóró, felől középen a gyártó logoja, a pulzusmérő, LED segédfény és a kamera foglalja el pozícióját. A hátsó fedél lehámozása után férünk hozzá a kivehető 2800 mAh-s akkumulátorhoz illetve a microSD és microSIM foglalathoz. Üzemidő tekintetében elmondható, hogy az 1 nap garantálható, de 1,5 nap is kihozható az eszközből.

Az S5 Active IP67-es és MIL-STD-810G szabványoknak felel meg, vagyis 1 méteres mélységben 30 percen bír ki a víz alatt. A második szabvány szerint pedig ellenáll a sónak, pornak, párának, rezgésnek, napsugárzásnak és a hirtelen hőhatásnak is. A gyakorlatban sajnos sok beázásról hallani, de ennek pontos okát mi sem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy esőben nyugodtan használható, de a további ellenálló képességét kipróbáló tulajdonosok legyenek óvatosak, nehogy gond lépjen fel.

Hardver/ Sebesség

Az izmos külső mögött egy felsőkategóriás hardver tevékenykedik, ez pontról pontra megegyezik a Galaxy S5-ben lévővel, vagyis egy Qualcomm Snapdragon 801-es SoC felelős a működésért. A négy darab, magonként 2,5 GHz-es órajelen ketyegő CPU mellé egy Adreno 330-as grafikai egység is besegít a tökéletes mobilozási élmény kiszolgálása érdekében. A RAM mérete 2 GB, a belső tárhely pedig 16 GB. Utóbbi bővíthető akár 128 GB-os microSD-vel is.

 

Tesztalanyunk szoftvere a már jól ismert Android OS, ebből is a 4.4.2-es verziójú Jelly Bean-t kapjuk. Kezelőfelületnek a TouchWiz UI-t kapjuk, amit már bizonyára az emberek nagy része régóta ismer. Az Android 5.x Lollipop frissítését bizonyára megkapja az eszköz, ennek csak a dátuma kérdéses.

A Galaxy S5-höz hasonlóan a felület akadásmentes, mindenre gyorsan reagál a gépezet, akadást nem sikerült kipréselnünk belőle és melegedési gondok sem adódtak. A menüben található programok között extraként sorolható fel az S Health, itt már nem csak a pulzusszámunkat, mozgásunk követhetjük nyomon, hanem már a Barométernek köszönhetően láthatjuk a tengerszinthez viszonyított magasságot, a légnyomást és az iránytű is feltűnik itt. Természetesen a Samsung további extrái is megtalálhatóak, mint az S Voice.

Multimédia

A hátlapon található 16 megapixeles kamera LED segédfénnyel rendelkezik, a beállításokban az S5-ben is megtalálható beállítások (HDR, ISO, képméret, fénymérés, stb) és a motívumprogramok is megmaradtak. A vízalatti fotózáshoz az extra gomb nyújt segítséget, hiszen vízalatt az érintőkijelző gyakorlatilag használhatatlanná válik.

A fotók azt mutatják, hogy a kamera elég jó szoftverezést is kapott, az ég nem ég be, a sötétebb részek pedig nem zajosodnak, ugyanakkor a részletek meg is maradnak 100%-os nézetben is. A Galaxy S5 is ilyen jól szerepelt ezen a téren is, ezért nem is meglepő a produkció, mondhatni elvárható volt. Videofelvétel 2160p felbontásban is történhet, sztereó hanggal és természetesen szép képminőséggel.

A készülékben nincs FM-rádió, ez pár embernek hiányozni fog, ezen csak internetrádióval lehet segíteni, amihez folytonos internetkapcsolat szükségeltetik. A gyári Samsung zenelejátszó a megszokott felülettel és beállításokkal rendelkezik, vagyis van equalizer, ismétlési módok és albumborító megjelenítés is. A külső hangszóró átlagos hangerőt képes kiadni magából, headseten át a szokásos hangzást kapjuk, tehát élvezetes zenehallgatást.

Samsung Galaxy S5 Active tesztalanyunk igazán jól fel van szerelve, van WiFi (a/b/g/n/ac), Bluetooth 4.0, infra, NFC és A-GPS GLONASS támogatással. Mobilhálózatok közül az minden most létező hálózatot támogat, így az LTE is a listán van 150 Mbps le és 50 Mbps feltöltéssel.

Összegzés

Véleményemet és gondolataimat összeszedve azt tudom elmondani, hogy a a Galaxy S5 Active egy összességében jól sikerült modell. Az ellenálló képesség tetszetős benne, igaz sok beázásról hallani, de nem tudni, hogy felhasználó hiba, vagy sem. A külső sokakat megoszt, valakinek tetszik, mások a kezükbe se veszik, mégis van helye a piacon. A kijelző, hardver, szoftver, üzemidő, kamera mind rendben van és ezek a legfontosabbak egy okostelefonnál manapság. A másik fontos tényező az ár, jelen pillanatban kártyafüggetlenül 149 ezer forintért hozható el, ez talán már nagyon a felső határon van, sokkal élhetőbb lenne egy 120-130 ezer forintos árcímkével, persze idővel még ez alá is mehet. Végszóként elmondható, hogy a Samsung tud jó telefont gyártani, csak az árazással szállnak el sokszor az egekig.

A tesztkészüléket a PartNeroGSM biztosította, köszönjük.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Samsung Galaxy S5 Active

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - IP67
  - Hardver
  - Kamera
 
  Kontra:  
  - Ár
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,1"
  • kijelző felbontása: 1080 x 1920 pixel"
  • kijelző típusa: Super AMOLED"
  • eszköz mérete: 145.3 x 73.4 x 8.9 mm
  • tömeg: 170 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM8974AC Snapdragon 801
  • memória: 2048 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 mm jack
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 16 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 2160p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, HSDPA 850 / 1900 / 2100, LTE 700 / 850 / 1700 / 1800 / 1900 / 2100 / 2600
  • WiFi: Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.2 KitKat
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 2800 mAh
  • tapasztalat: 1-1,5 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés