Connect with us

Hirdetés

technokrata

Díjnyertes lett a Mini Power kocepció

iphone-mini-power-battery-concept

Kütyük

Díjnyertes lett a Mini Power kocepció

A koncepció egyedi módon növelné meg telefonunk üzemidejét.

Az okostelefonok egyik legnagyobb és egyben sokat emlegetett problémája az rövid üzemidő. Nem egyszer fordul elő, hogy nap vége felé lemerül telefonunk, és hiába van nálunk töltő nincs időnk megvárni, hogy feltöltődjön. A XIX. század emberének mindig, minden azonnal kell.

Ehhez kapcsolódóan alkották meg a Mini Power koncepciót, melynek alapja az, hogy úgy vehetnénk a különböző időre elég külső akkumulátort telefonunkhoz, mint régen a ceruzaelemeket. A különbség annyi, hogy az ötlet szerint vissza kell vinnünk a boltba lemerült akkujainkat, hogy ott újra feltölthessék és tovább adják más vásárlóknak.

A akkumulátorok különböző méretben lennének elérhetőek, melyeken jeleznék a garantált hozzáadott üzemidőt, és így még pont elküldhetünk egy-két emailt, vagy kihúzhatjuk hazáig, ahol már teljesen fel is tölthetjük készülékünket.

Ahogy neve is jelzi ez még csak koncepció, és sajnos nincsenek információink arról, hogy a közeljövőben megvalósul-e a projekt, azonban az ötlet a Red Dot dizájndíjat is elnyerte. A gondolta emellett számos problémát is felvet, például mi késztetné a vásárlót arra, hogy visszavigye a lemerült kiegészítőt, vagy hogy ne használjon inkább saját külső akkumulátort, ha életvitele megköveteli a hosszú üzemidőt. Nektek mi a véleményetek?

iphone-mini-power-battery-concept



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés