Connect with us

technokrata

Szeptember 30-án mutatják be az új Windowst

Kütyük

Szeptember 30-án mutatják be az új Windowst

A Microsoft már elkezdte kiküldeni a meghívókat a hónap végi eseményre.

Az elmúlt hónapokban érezhető volt, hogy a Microsoft már készül az új Windows bemutatására, és ahogy sejtettük is immár hivatalos a bejelentés. San Franciscoban debütál az új operációs rendszer a hónap végén, szeptember 30-án. Az óriásvállalat már elkezdte a meghívók kiküldését az eseményre, ahol Joe Belfiore és Terry Myerson fogja prezentálni az újdonságokat. Elmondásuk szerint az esemény a professzionális, és vállalati felhasználókat helyezi középpontba.

Arról is tudomást szereztünk, hogy közvetlenül a bemutató után elérhetővé teszik a Windows Technical Preview-t a fejlesztők számára. A rendszer kinézetével kapcsolatban már számos hír érkezett, hiszen több kép és videó is kiszivárgott az új felhasználói felületről és az új funkciókról. Tudjuk, hogy a Charms Bar el fog tűnni, értesítésközpont érkezik, visszatér a Start menü, valamint gazdagabbak leszünk egy virtuális desktop és új kereső funkciókkal is. A szoftver csak jövőre lesz elérhető addig a fejlesztők kezébe adva az előzetes verziót, tökéletesítik a rendszert. Információink szerint a Microsoft még több újdonsággal készül, amiket csak a 30-ai rendezvényen láthatunk először.

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek