Connect with us

technokrata

Az Apple ingyen kicseréli a korai iPhone 5 akkujait

Kütyük

Az Apple ingyen kicseréli a korai iPhone 5 akkujait

Mivel az első félévben eladott modellek akkumulátorai rosszul teljesítettek, a vállalat teljesen ingyenesen kicseréli az elöregedett hardvereket.

Nem ritka, hogy telefonjaink akkumulátorai elöregednek, hiszen meglehetősen nehéz dolguk van követve kiszámíthatatlan életstílusunkat. Az iPhone 5 azonban a kelleténél is problémásabbnak bizonyult, így az Apple úgy döntött, hogy az első fél évben eladott készülékek akkujait ingyenesen kicseréli.

A felmérések szerint a 2012. szeptember és 2013. január között eladott 5-ös modellek rövidebb üzemidőt biztosítottak, így jóval gyakrabban kellett tölteni őket. A vállalat honlapján könnyedén ellenőrizhetjük, hogy a mobilunk jogosult-e a programra, ha megadjuk szériakódját. Az Egyesült Államokban és Kínában már mától elindult a nagylelkű projekt, de a többi országban még augusztus végéig várni kell. Fontos megemlíteni, hogy ha már kicseréltettük korábban régi iPhone-jaink akksiját, nyugodtan beadhatjuk a javításra, hiszen ennek ellenére is megkapjuk az új hardvert.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek