Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hova parkoltál? Az iPhone megmondja!

Kütyük

Hova parkoltál? Az iPhone megmondja!

Ismét egy fantasztikus szabadalmat olvashattunk az Apple-től.

Néhány hónappal ezelőtt a Google kibővítette a Google Now szolgáltatásait azzal, hogy már képes megjegyezni hova parkoltuk le kocsinkat. Lényegében elég egyszerű a funkció, hiszen csak az adott koordinátákat menti el, de a jelek szerint az Apple egy ennél sokkal fejlettebb megoldással állt elő. Nemrég a vállalat szabadalmakat nyújtott be az “A jármű elhelyezkedésének automatikus felismerésére” és a “Gyenge jelszint esetén való felismerésre”, melyek azon metódusokat taglalják, hogy Siri miként detektálhatja autóinkat, és hogyan érhetjük mindezt el a digitális asszisztensen keresztül.

A szabadalom szerint a iPhone-unk kapcsolatot létesít autónk CarPlay rendszerével, és így az helyadatok Bluetooth-on vagy WiFi-n keresztül átkerülnek telefonunkra. Ennek köszönhetően a vezetők akár GPS nélkül is megtalálhatják járművüket, ami hasznos lehet olyan környezetben ahol alacsony a jelszint, például mélygarázsokban. A szókapcsolat, amivel elérjük a szolgáltatást az a “Find my car”, melyet hallva Siri azonnal elvezet járművünkhöz. Fontos megemlíteni, hogy akár lopás esetén is roppant hasznossá válhat a funkció, de természetesen ez csak egy szabadalom, így nem tudhatjuk valójában mikor kerül bele telefonjainkba a szolgáltatás, ha egyáltalán belekerül.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés