Connect with us

technokrata

Fény derült az iPhone 6 kijelzőjének felbontására

Kütyük

Fény derült az iPhone 6 kijelzőjének felbontására

Az iOS 8 Xcode SDK béta verziójában találtak rá a hardver részleteire.

Fontos kérdés, hogy az Apple hamarosan érkező készüléke milyen felbontású kijelzőt kap majd, látva az androidos csúcsmobilok lenyűgöző Full HD és QHD képernyőit. A jelek szerint azonban nem ez lesz az iPhone 6 azon tulajdonsága, ami miatt az iOS mellett tesszük le voksunkat. Egy friss bejegyzésben olvashattuk, hogy az iOS 8 Xcode SDK béta verziójában egyes kódok a kijelző 414 x 736-os felbontására utaltak. Aggodalomra semmi ok, hiszen az Xcode a pixelek helyet pont értékekben számol, így a valós eredményhez meg kell dupláznunk az értékeket.

Ez azt jelenti, hogy a következő iPhone generáció 828 x 1472 pixel tudhat magáénak kijelzőjén. Az még nem tiszta, hogy az 5.5 vagy a 4.7 inches modellel kapcsolatos a bejegyzés, de mindkét verzió eléri a 300 ppi pixelsűrűséget, melyet a vállalat “Retina” élességnek hív. Szerencsére már nem kell sokat várnunk, hogy minden ködös információ kitisztuljon szemünk előtt a készülékeket illetően, hiszen már szeptember 9-én debütál az új iPhone.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek