Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több felhasználós szolgáltatást hoz a telefonokra az Android L

Kütyük

Több felhasználós szolgáltatást hoz a telefonokra az Android L

A tableteknél látott szolgáltatást megkapják az androidos okostelefonok is az új szoftverrel.

Bármilyen androidos tablettel is rendelkezzünk otthon, szinte biztos, hogy nem csak mi vagyunk egyetlen használói, és ez sokszor nagy problémát jelent. Külön be kell jelentkezni minden webes applikációba, nem beszélve az esetleges privát tartalmakról. Ezért hozták létre kifejezetten táblagépekre a több felhasználós szolgáltatást, mely több profilt képes elraktározni, így ezen nehézségek eltűnnek. Egyetlen probléma a bejövő hívások kezelése volt a rendszer részéről, de a mai hírek szerint a következő szoftver már gond nélkül boldogul ezzel is.

Azt ugyan nem árulták el, hogy hogyan oldották meg ezt a kérdést, de bízhatunk az óriásvállalat fejlesztőiben, hogy ismét egy okos megoldással állnak elő. A bejegyzés egy igazolt Google alkalmazottól érkezett, de közleményben csak annyi állt, hogy a következő verzióval érkezik, de azt nem tudtuk meg, hogy egy frissítés vagy az új Android L keretein belül. Ha ezen utóbbi lesz, akkor már az okostelefonok is magukénak tudhatják ezen remek szolgáltatást, az issue tracker néven.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés