Connect with us

technokrata

Évi egymillió okostelefon talál gazdára Magyarországon

LG_G_Flex_smartphone

Kütyük

Évi egymillió okostelefon talál gazdára Magyarországon

Évente egymillió új okostelefont vásárolnak a magyar fogyasztók, és szakértői becslések szerint most nyáron már átléphettük a bűvös három milliós határt is.

A hazai okostelefonok számáról naprakész statisztikák nincsenek, de a Napidroid.hu becslése szerint idén nyár elején már három milliónál is több készülék lehet forgalomban. A tavalyi évben az E-net-Telekom páros által készített felmérés szerint már 2,5 millió okostelefon volt a hazai piacon, ami rendkívüli bővülést mutat.

Az idei év az USA-ban is trendforduló volt. 2014-ben ugyanis az okostelefonok léptek a médiafogyasztás első helyére. Ma már az amerikaiak több ideig bámulják az okostelefonok kijelzőjét, mint a televíziókat. Míg egy átlagos amerikai 151 percet tölt okostelefonjával, addig a televízióra már csak 147 percet, számítógépére 103 percet fordít. Az internethasználat is egyre inkább eltolódik az okostelefonok irányába. Az Egyesült Államokban ma már a weboldalak negyedét okostelefonon keresztül olvassák el, de idehaza is 12 százalék körül alakul ez a szám, amelyre a legtöbb hazai weboldal egyáltalán nincs felkészülve.

LG_G_Flex_smartphone

A hazai felhasználók elsősorban keresésre és a közösségi média elérésére használják az okostelefonjukat, az online vásárlás egyelőre még gyerekcipőkben jár, de vélhetően itt is követjük a külföldi trendeket. Nagy-Britanniában már a lakosság harmada vásárolt telefonjával, és az okostelefon-tulajdonosok kétharmada használja árösszehasonlításra készülékét a napi vásárlások során.

Környezeti és társadalmi hatások

Az okostelefonok elterjedése azonban a médiaipar fellendülése mellett egyéb társadalmi és környezeti hatásokkal is jár. Azon felül, hogy ma már több országban és korosztályban is többet nézik az emberek okostelefonjuk képernyőjét, minthogy beszélgetnének egymással, az alkatrészekhez szükséges ón bányászata is egyre inkább kizsigerel egyes népcsoportokat. Erről alább embeddeltünk egy rövid, 5 perces filmecskét is.

Nos, mire vársz, mikor cseréled le a mobilod legközelebb?

Continue Reading
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő