Connect with us

technokrata

Nem volt korlátlan a korlátlan beszélgetés

court

Kütyük

Nem volt korlátlan a korlátlan beszélgetés

Megtévesztő reklámozásért 10.000.000 Ft-ra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Telenor Magyarország Zrt.-t (Telenor), mivel 2013. május 9. és 2013. június 19. között úgy hirdette „korlátlan beszélgetés” szlogennel Családi Csomag szolgáltatását, hogy a szolgáltatás általános szerződési feltételei között 1000 perces időbeli korlát szerepelt.

A GVH a rendelkezésre álló információk alapján megállapította, hogy a vállalkozás ténylegesen nem számlázott az eljárás 2013. szeptemberi indításáig a forgalmi korlát túllépése esetén sem, azonban a szerződéses feltételek tartalmaztak egy –a fogyasztók nem elhanyagolható része által el is ért – korlátot, amely felett a vállalkozásnak – a hálózat védelme érdekében – lett volna lehetősége a korlátlanság ígérete ellenére számlázni, azaz korlátozni az érintett csomagba foglalt ingyenes beszélgetések időtartamát. A vállalkozás az eljárás indítását követően módosította a szerződéses feltételeket, de arra vonatkozóan nem tudott biztosítékot nyújtani, hogy a „korlátlan beszélgetés” korlátozására egyébként sem került volna sor.

J110_Woman_talking_in_phone_Soft_Cream

A GVH megítélése szerint a korlátlanság ígérete gyakori kommunikációs elem a hírközlési piacon; több versenyfelügyeleti eljárásnak volt már tárgya a forgalmi korlátok vagy a korlátlanság kapcsán közvetített hiányos vagy megtévesztő üzenet. A jelen esetben a Telenor nem pusztán elhallgatta, hogy a szerződéses feltételek tartalmaznak egy forgalmi korlátot, de kifejezetten korlátlanként népszerűsítette a szolgáltatását.

A GVH több enyhítő körülményt azonosított, de tekintettel többek között a Telenor ellen folyt korábbi versenyfelügyeleti eljárásokra, köztük arra, amelyben a korlátlanság tényleges korlátai miatt marasztalta el a GVH a Telenort, bírság kiszabását is indokoltnak találta, és 10 000 000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Update: Most érkezett a Telenor állásfoglalása is az ügyben, a változtatás nélkül közölt nyilatkozat alább olvasható:

“Álláspontunk szerint a Telenor Magyarország jóhiszeműen járt el a vizsgált korlátlan Családi Csomag kampány során. Társaságunknak nem állt szándékában megtéveszteni a fogyasztókat és egyetlen ügyfelének sem terhelt ki percdíjat a hívócsoporton belüli belföldi hívásokért a korlátlanként reklámozott Családi Csomag szolgáltatás megrendelése esetén. Az ÁSZF-ben valóban szerepel egy 1000 perces limit, ami felett társaságunknak elvileg lehetősége lett volna forgalmi díjat számlázni, de ezzel a lehetőséggel a Telenor nem élt, így a reklámban foglalt „korlátlan” állítás teljesült. A hatósági eljárás megindítását követően a kifogásolt rendelkezést töröltük is az ÁSZF-ből az akció alatt szerződött ügyfeleket érintően. Előfizetőinket semmilyen kár nem érte, sajnálatos módon a Gazdasági Versenyhivatal ettől függetlenül megállapíthatónak tartotta a jogsértést. A hatóság döntése ellen jogorvoslattal kívánunk élni.”



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek