Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hivatalosan is itt a G3

Kütyük

Hivatalosan is itt a G3

Megérkezett a LG zászlóshajója.

Igaz, csaknem mindent tudtunk az épp megjelent G3-ról, ezennel szeretnénk bejelenteni hivatalos érkezését. A telefont szemügyre véve egy még jobb helykihasználású 2560 x 1440 felbontású 5.5”-ös IPS kijelző fogad minket a Gorilla Glass 3 alatt. A belső tárhelyet könnyen kiegészíthetjük egy microSD kártyával (max 128GB), ez hatalmas előny az okostelefonok piacán, mivel eddig nagyobb tárhelyhez csak igen költségesen juthattunk hozzá.

g31

A csúcsgépet egy 2.5 GHz-es Snapdragon processzor működteti, a 32 GB memóriával szerelt verzió esetén pedig  3GB RAM-mal, míg a 16 GB-os variánsnál 2 GB RAM-mal találkozhatunk. A fotókért egy 13MP-es kamera felelős, mely dual-LED vakuval és lézeres auto-fókusszal kiegészítve biztosítja körülményektől függően a tökéletes képminőséget. Nem maradt ki a repertoárból az NFC, a Bluetooth 4.0, az A-GPS és a készülékek távirányításához használatos infraport sem.

g33

Az alig 8,9 mm vékony zászlóshajó fedélzetén a Google Android 4.4.2 KitKat rendszerét találjuk, melyet a dél-koreai mérnökök az Optimus névre keresztelt felülettel tettek egyedivé. Ez nemcsak új külsőt, de extra funkciókat is hozott, így megtaláljuk a mobilon a Smart Notice-t, mely egy, a Google Now-ra kisértetiesen hasonló személyi asszisztens.

g32

A három színben elérhető modell a várttól eltérően műanyag házzal kerül piacra, ám az LG mérnökei addig „tökéletesítették” az anyagot, míg az állításuk szerint prémium hatást nem kelt. A 3000 mAh-es akkumulátorral érkező G3 arany, fekete és ezüst színben kerül majd piacra júniusban. Az árat egyelőre nem árulták el a vállalat sajtósai, ám a kategóriában megszokott 200 ezer forintos árcédula igen valószínűnek tűnik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés