Connect with us

Veszélyben az iPhone-jaink: Feltörték az Apple védelmi rendszerét!

appleattack

Kütyük

Veszélyben az iPhone-jaink: Feltörték az Apple védelmi rendszerét!

Két hacker sikeresen megkerülte a kaliforniai gyártó védelmi mechanizmusát.

Röviddel azután, hogy, az Ebay bejelentette, kibertámadás érte az adatbázisukat, egy magát AquaXetine-nek nevező holland és egy MerrukTechnolog néven megtalálható marokkói hacker egy szintén nem túl szívderítő információval állt a nyilvánosság elé. A  páros ugyanis bejelentette, hogy az eddig megkerülhetetlennek tartott iCloud védelmi rendszert sikeresen átverték, így a lopott készülékek is használhatóvá vállnak.

140521110623-apple-phone-hack-620xa

Ennek eredményeképpen az elmúlt napokban elárasztották a Twittert a különböző köszönő köszönő üzenetek, melyekben felhasználók arról örvendeznek, hogy sikerült lezárt készülékeket feloldaniuk. Tegyük hozzá, hogy minden bizonnyal lopott eszközökről van szó. Az Apple egyelőre nem reagált a problémára, valószínű, hogy Cupertinóban már gőzerővel dolgoznak a hibát befoltozó frissítésen. Addig is mindenki figyeljen oda a készülékére, hiszen most már egy lopás esetén nemcsak a telefon, de adataink is illetéktelen kezekbe kerülhetnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő