Connect with us

technokrata

Az iPhone miatt támogatja az érintőképernyőt az Android

androidtouch

Kütyük

Az iPhone miatt támogatja az érintőképernyőt az Android

A napvilágra került dokumentumokból kiderült, hogy a Google egészen másmilyennek képzelte az iPhone előtt az Androidot.

Nemrégiben újra bíróságon feszült egymásnak az Apple és a Samsung. A kaliforniai vállalat szerint ugyanis dél-koreai konkurensük 2 milliárd dolláros kárt okozott azzal, hogy 5 szabadalmukat nem licencelte legálisan. A Samsung természetesen minden eszközével azon van, hogy bizonyítsa az igazát, ezért még a Google-t is megkérték, hogy tanúskodjon mellettük a bíróságon.

androidtouch

A Google több ízben is kijelentette, hogy az Android teljesen függetlenül fejlődött az iPhone-hoz képest, a most napvilágra került dokumentumok alapján ez nem éppen így történt. A 2006-ban készült dokumentumok szerint a kaliforniai óriás egy QWERTY billentyűzettel rendelkező okostelefon platform megalkotásán dolgozott, melyre telepíteni lehet a harmadik fél által készült applikációkat illetve bővíthetjük a beépített memóriát.

Az iPhone bemutatása után ez annyiban változott, hogy a billentyűzetet nem pusztán érintőképernyő váltotta fel, de a megjelenítőnek a kétujjas használattal is meg kellett birkóznia.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek