Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megújult a zászlóshajó: Bemutatkozott az új HTC One

Kütyük

Megújult a zászlóshajó: Bemutatkozott az új HTC One

Végre hivatalosan is bemutatták a tajvani vállalat idei zászlóshajóját.

A várakozásoknak megfelelően a mai napon bemutatkozott a 2014-es HTC One. Az új, M8 kódnevű modell háza az elődjével ellentétben már 90%-ban fémből készült, a 2013-as modell esetén ez a szám még “csak” 70% volt. Az 5″-es, FullHD felbontású Super LCD3 technológiájú képernyő alól eltűntek az érintőgombok, így bár 0,3″-et növekedett a kijelző mérete, a méret gyakorlatilag változatlan maradt.  Az impozáns külsővel megáldott tajvani újdonság európai kiadása egy négymagos, 2.3 GHz-en üzemelő Krait 400-as processzort rejt, Ázsiába pedig 2,5 GHz-re “tuningolt” verzió érkezik. Az Adreno 330 GPU mellett 2 GB of RAM-ot találunk, a beépített, maximum 32 GB-os memória microSD segítségével 128 GB-ig bővíthető.

ujhtcone

A Sense 6 felülettel felvértezett Android 4.4 KitKat rendszer egyik leglátványosabb funkciója a  Motion Launch, mely lehetővé teszi a telefon feloldását vagy a kamera indítását anélkül, hogy a képernyő bekapcsolna. Utóbbi önmagában is komoly fejlődésen ment át, a 4 megapixeles UltraPixel egység 1/3″-es szenzorral és f/2.0 apertúrával rendelkezik. Fölötte találjuk az igazi érdekességet, a másodlagos kamerát, mely az alatta lévő egységgel alkotja a ” Duo Camera” névre keresztelt megoldást. Ennek lényege, hogy a felhasználó akár utólag is fokuszálhatja az elkészült művet. A dupla kamera kettős LED villanót is kapott, az Apple megoldásához hasonlóan hideg és meleg fények segítségével próbálja megtalálni a helyes beállítást a készülék. Sajnálatos, hogy az eredeti HTC One-ban található optikai képstabilizátor már a múlté, fejlődött viszont az előlapi kamera, 2,1 megapixelről 5-re.

ujhtcone2

A 2,600 mAh-es akkumulátorral érkező One az új energiatakarékos mód használatával egy töltéssel akár 30 óra aktív működést is kibír. Az arany, ezüst és szürke színekben megjelenő, 649 dolláros áron kínált modell 230 szolgáltatónál jelenik majd meg, az első darabok kiszállítása pedig már a mai napon elkezdődik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés