Connect with us

Hirdetés

technokrata

Háromféle méretben debütál az ASUS ZenFone széria

Kütyük

Háromféle méretben debütál az ASUS ZenFone széria

Kétkártyás okostelefonként debütál az Asus új sorozata, a Zenphone.

ASUS ZenFone 4

Egy új sorozatot indított útjára Las Vegasban a tajvani ASUS. A Zenfone név egyelőre három készüléket takar, melyek közös jellemzője, hogy két SIM kártyával működnek és Intel Atom processzort kapnak. A külsőleg is elég hasonló telefonok Zenfone 4, 5 és 6 néven kerülnek majd piacra, meglepő módon a számozás itt is a kijelző méretét jelzi. Ennek megfelelően a legkisebb tag a Zenfone 4, amely csupán 4 hüvelykes WVGA kijelzőt kapott, ráadásul TN TFT-t, úgyhogy képminőség terén biztos lesz kompromisszum.

zenfone_4_1

Az elég vastag (11,5 mm), de könnyű (115 gramm) burkolat mögött egy kétmagos Intel Atom Z520 található, ez 1,2 GHz-en üzemel. Hozzá 1 GB RAM és  ismeretlen méretű (valószínűleg 4 GB) belső memória társul. A hátlapi kamera 5 megapixeles, melyhez jól láthatóan nem kapunk LED-et, viszont elég érdekes, hogy az akkumulátor kapacitása elvileg csupán 1170 mAh, ami okostelefonhoz mérten rendkívül kevés. A Zenfone 4 ára és piacra kerülésének ideje még nem ismert, az viszont biztos, hogy fekete, fehér, piros, sárga és türkiz színekből választhatunk majd.

zenfone_4_3

ASUS ZenFone 5

A középső tag már érezhetően komolyabb paraméterekkel száll harcba. 5 hüvelykes HD 720p IPS kijelzőt bámulhatunk, ami ráadásul kesztyűben vagy akár egy grafitceruzával is vezérelhető. Itt már egy Intel Atom Z2580 üzemel a burkolatban, mégpedig 2 GHz-en, ehhez pedig 1 GB RAM-ot és 4 GB-os bővíthető memóriát kapunk.

zenfone_5_2

A kamera 8 megapixeles fotókat készít és van LED villanó is, de érdekesebb, hogy a lencse f2.0 fényerejű, valamint egy úgynevezett “PixelMaster” technológiával bír, amely az ASUS szerint akár 400%-kal jobb fényérzékenységet eredményez sötétben való fotózáskor. A Zenfone 5 piacra kerülésének ideje és ára szintén nem ismert, de ennél a típusnál fekete, fehér, piros, kék és pezsgő színek lesznek.

zenfone_5_1

ASUS ZenFone 6

A trió harmadik tagja értelemszerűen a legnagyobb, egyben a legjobb tudással is bír. 6″-os képernyője már a phabletek közé sorolja őt, ugyanakkor felbontásban nem nyújt többet, ez is HD 720p. A kesztyűvel vagy ceruzával való vezérlés ebben is megvan, sőt a processzor is maradt az Intel Atom Z2580, de itt már 2GB RAM és 8 vagy 16 GB belső memória jár mellé (bővítésre van lehetőség).

zenfone_6_1

A hátsó kamera 13 megapixelre nőtt, ugyanúgy f2.0 lencsével és PixelMaster technológiával bír. A 200 grammos készülékben már egy 3240 mAh-s akkumulátor adja az energiát. Árról és elérhetőségről ezúttal sincs információ, a Zenfone 6 fekete, fehér, piros és pezsgő színekben lesz kapható.

zenfone_6_4



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés