Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dupláz a Telekom 4G-lefedettségben

Kütyük

Dupláz a Telekom 4G-lefedettségben

2 éven belül a lakosság 80%-a számára tenné elérhetővé a legmodernebb 4G mobiltechnológiát a Telekom.

A Magyar Telekom a szeptember végén tartott befektetői napon bejelentette, hogy a hálózati fejlesztések során tovább kívánja növelni a nagy sebességű internet lefedettséget. Ennek keretében a Telekom tervei szerint 2015-re kültéren már a lakosság 80 százaléka* számára teszi elérhetővé a mobilinternetezés új dimenzióját jelentő 4G/LTE alapú szolgáltatást. A szolgáltatás jelenleg az ország lakosságának közel 40%-a számára érhető el.

Christopher Mattheisen vezérigazgató megerősítette: „Továbbra is sikeres erőfeszítéseket teszünk azért, hogy 2015-re meg tudjunk birkózni a jelentős adatforgalom-növekedésből származó kapacitásigénnyel. Mindez a vállalati ügyfelek számára is egy magasabb szintű kiszolgálást jelent, hiszen hatékonyabb, mobilabb működésükhöz így a legmodernebb hálózatot biztosítjuk.”

A Telekom folyamatosan szélesíti a 4G/LTE hálózaton működni képes mobil eszközök választékát is.  Ma már 6 gyártótól közel 30 féle készülék kapható az üzleteiben, illetve webshopjában. A legújabbak között megtalálható a Samsung Galaxy Note 3, illetve hamarosan az Alcatel Idol S és az LG Optimus G2 okostelefon is megjelenik a kínálatban. Hozzájuk társulnak a Magyarországon és a Telekom kínálatában pár napja forgalomba kerülő új Apple iPhone 5s és iPhone 5c készülékek. Ezekkel az eszközökkel – megfelelő, 4G/LTE-képes díjcsomag igénybevétele mellett – maximálisan kihasználhatók a technológia előnyei. A weboldalak villámgyorsan letöltődnek, az akár HD minőségű, tűéles videók akadásmentesen lejátszhatók, az online játékok pedig az alacsony válaszidő következtében még nagyobb élményt nyújtanak.

telekom

A Telekom fokozatosan bővíti és megújítja a 4G/LTE hálózat használatát lehetővé tevő díjcsomagok körét, köztük, a korlátlan szabadság élményét nyújtó Next díjcsomagokat is. Az üzleti ügyfelek október 18-tól, a lakossági ügyfelek október 25-től december 31-ig vehetik igénybe az akciós ajánlatot, amely az eddiginél kedvezőbb díjszabással biztosítja a korlátlan belföldi vagy hálózaton belüli alapdíjas beszélgetéseket és SMS-eket a felhasználóknak.

A készülék nélkül megrendelt, korlátlan belföldi, alapdíjas beszélgetéseket és SMS-eket, valamint havi 500 MB adatmennyiséget tartalmazó lakossági Next M díjcsomag, 10 990 Ft-os havidíjért, a hálózaton belüli korlátlan beszélgetéseket és 500 MB bennefoglalt adatmennyiséget biztosító Next S pedig havi 6490 Ft-ért elérhető a Telekom ügyfeleinek, akik így akár 5 millió Telekom mobil-ügyféllel beszélhetnek belföldön korlátlanul, az adott díjcsomag használatára vállalt 2 év hűségidő esetén. A Kapcsolat program keretében a szolgáltató további kedvezményekkel is meg szeretné hálálni ügyfelei hűségét és bizalmát, így a Next M már 9990 Ft-os havidíjért, a Next S pedig már havi 5490 Ft-ért is elérhető lesz arany és platina szintű előfizetőink számára, a hűségprogramnak köszönhetően. A Next csomagok meglevő előfizetőinek a Telekom kidolgozza a megújult díjcsomagokra történő váltás lehetőségét is. Üzleti felhasználók részére – a vállalkozás által előfizetett SIM-kártyák számától függően –akár 9990 Ft havidíjért kínálja az 500 MB adatmennyiséget tartalmazó Next Business csomagot a Telekom, amelyhez ügyfelei, meghatározott feltételek mellett 0 Ft-ért okostelefont is kaphatnak, és kedvező áron többlet adatmennyiséget vásárolhatnak.

A Telekom 2012 januárjában – a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként – indította el a 4G/LTE alapú mobilinternet kereskedelmi szolgáltatást. Múlt év végére megvalósult Budapest – lakosságra vetített – 99%-os kültéri 4G/LTE lefedettsége, míg Budapest – lakosságra vetített – beltéri 4G/LTE lefedettsége is 83 %-ra növekedett. A szolgáltatás jelenleg az ország lakosságának közel 40%-a számára érhető el kültéren.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés