Connect with us

Visszalépett feladataitól a HTC vezetője

gsmarena_001-103

Kütyük

Visszalépett feladataitól a HTC vezetője

Csökkentette teendőinek számát Peter Chou a tajvani vállalat vezetője.

A jövőben kevesebb napi feladattal foglalkozik majd a tajvani vállalat jelenlegi vezetője Peter Chou. A feladatait Cher Wang a cég társalapítója és elnöknője veszi át, így ezentúl ő intézi majd a kereskedelmi műveletekkel kapcsolatos tevékenységeket, a beszállítókkal való kommunikációt és a marketinget is.

gsmarena_001-103

Chou azzal indokolta döntését, hogy a jövőben minél inkább a készülékek fejlesztésével kíván foglalkozni. Ez nem is túl meglepő, hiszen a nehéz helyzetben lévő vállalat egyik legnagyobb problémája, hogy készülékei nem eléggé ütősek, így sokan inkább a Galaxy és Xperia modelleket választják a tajvani gyártó termékei helyett. A helyzetüket pedig az is nehezítette, hogy a nagy népszerűségnek örvendő One és One mini ellátási problémákkal küzdött, azaz még azokat a vásárlókat sem tudták kiszolgálni akik kifejezetten ezen termékeket keresték.  Reméljük, hogy a mostani lépéssel majd jobban tudják egyengetni a korábban nagy sikereket elért cég útját.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

longines-hydroconquest-full-black-ceramic-l3-784-4-56-9-1

SmartWatch

Igazán férfias sportórát mutatott be a Longines

2019. július 20. szombat
Business woman are checking stock market graph on digital tablet

Office

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár!

2019. július 17. szerda
caw211w-fc6467-special-ed-through-time-80s-2019
maxresdefault

SmartPhone

Nokia okostelefond van? Akkor azonnal frissítsd Pie-ra!

2019. július 13. szombat
procentric

Smart-TV

TV-k veszik át a wifi-hotspotokat a hotelekben

2019. július 10. szerda

Dotkom