Connect with us

Hirdetés

technokrata

Apple vs. Samsung: ki nyer ma?

Kütyük

Apple vs. Samsung: ki nyer ma?

Újabb fejezetéhez érkezett az Apple kontra Samsung ügy.

Lassacskán kabaréba fullad az Apple kontra Samsung ügy. A két vállalat már számtalan fronton esett egymásnak, legutóbbi hajcihőjük az Apple iPhone 4 és iPad 2 modellek kitiltásával zárult, viszont Obama elnök ezt megvétózta.

A mostani döntés már várhatóan nem ütközik efféle ellenállásba az amerikai elnöktől, hiszen az ország kereskedelmi felügyelete néhány Samsung termék kitiltásáról döntött. Bár az amerikai vállalat 6 szabadalma kapcsán talált problémákat, az ITC szerint ebből 4-ben nem történt másolás a másik 2-nél viszont megállapították, hogy a dél-koreai vállalat jogosulatlanul használta fel az Apple védett szabadalmait. Ebből az egyik a érintőképernyővel volt kapcsolatos a másik pedig a audio headset-hez kapcsolódik.

Samsung-vs-Apple-BT-420x280

Az ITC döntését az Apple nagy örömmel kommentálta, állításuk szerint örömteli, hogy a szervezet követi a többi, az innováció mellett kardoskodó országot és elítéli a Samsung cselekedetét. A dél-koreai vállalat természetesen már nem volt ennyire lelkes, szerintük az Apple innováció helyett még mindig a bíróságon akarja megnyerni a versenyt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés