Connect with us

technokrata

Hamarosan jöhetnek a FullHD felbontású Windows Phone mobilok

Lumia720-HandsOn-08-580-100

Kütyük

Hamarosan jöhetnek a FullHD felbontású Windows Phone mobilok

Egy volt Nokia alkalmazott vette észre, hogy a Windows Phone 8 hamarosan megkapja a FullHD kijelzőtámogatást.

Akárcsak az Apple az iOS-nél, a Microsoft is komoly korlátozásokat vezetett be a Windows Phone rendszerével kapcsolatban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meghatározott hardverrel kell, hogy piacra kerüljenek a modellek. Bár a rendszer megjelenésekor ez kifejezetten pozitívnak bizonyult, idővel bizonyos korlátozások miatt lemaradtak a konkurenciától a Windows-os készülékek. Az egyik ilyen hibának számított, hogy míg a felső kategóriába érkező androidos készülékek rendre fullHD-s felbontással bírtak, addig egy ilyen Windows Phone 8-as telefon sem volt a piacon.

Lumia720-HandsOn-08-580-100

Legalábbis mostanáig, ugyanis valószínű, hogy a közeljövőben megérkezik az első ilyen készülék is. Az információt egy korábbi Nokia alkalmazott osztotta meg a nagyközönséggel,  aki a fejlesztés alatt álló Visual Studio 2013 nevű, többek között a telefonok szoftverének tesztelésére is szolgáló alkalmazásban talált félreérthetetlen utalásokat a nagyobb felbontásra.

BOG6Ra5CYAAzu_i.png-large

Információk szerint az első ilyen készülők a rövidesen bemutatkozó Lumia 1020 lehet, amely a 41 megapixeles kamerájával a jelenlegi legjobb kamerás készüléknek ígérkezik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek