Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az okostelefont sem kell naponta tölteni

Kütyük

Az okostelefont sem kell naponta tölteni

9+1 tipp a flottaüzemeltetéssel is foglalkozó hazai szoftverháztól

„Egy kis odafigyeléssel akár egy nappal is meghosszabbíthatjuk mobilunk, táblagépünk üzemidejét, így nem szükséges azt akár naponta tölteni” – hívja fel a figyelmet Orosz Gábor, az R&R Software termékfejlesztési igazgatója. A hazai szoftverház 12 éve foglalkozik mobil eszközökön – kézi számítógépeken, okostelefonokon, táblagépeken – futó vállalati üzleti alkalmazások fejlesztésével, üzemeltetésével és karbantartásával. A több száz készülékből álló vállalati flották felügyelete során összegyűlt tapasztalatokat most hasznos tippek és tanácsok formájában osztják meg velünk.

Smartphone-use-in-India-post

Tippek és tanácsok a mobileszközök akkumulátor üzemidejének meghosszabbítására: 

–        Állítsuk a háttérvilágítás erősségét a lehető legalacsonyabb, még éppen komfortos szintre! Nagyméretű kijelzővel felszerelt telefonok és táblagépek esetében ez akár több órányi pluszt  jelenthet.

–        Állítsuk a képernyő automatikus lezárását-elsötétítését minél rövidebb időre. Szükségtelen minden gombnyomás és értesítés után hosszú percekig világítania a nagy fogyasztású kijelzőnek, pazarolva az akkumulátor töltését.

–        A kijelzőt karcolások ellen védő öntapadó fólia hasznos találmány – napsütéses időben azonban fokozhatja a tükröződést, ezzel rontva az olvashatóságot. Ezt pedig csak a fényerő-beállítás növelésével tudjuk kompenzálni, így feláldozva az üzemidőt.

–        Kapcsoljunk ki minden olyan szolgáltatást, amelyre épp nincs explicit igényünk: a WiFi, Bluetooth és GPS funkciókat, valamint a 3G és LTE kapcsolatokat. Folyamatos bekapcsolva tartásuk több órával csökkentheti az üzemidőt.

–        Lehetőség szerint mindig tartsuk az eszközt feltöltve! A régebbi típusú akkumulátorok idejéből téves beidegződés a folyamatos teljes kimerítés-feltöltés igénye: a modern, lítium ion és lítium-polimer telepek esetében ez akár az élettartamot is csökkentheti! Bőven elegendő havonta egy teljes kisütés.

Shopper using smartphone

–        Ha a lehető leghosszabb üzemidőt szeretnénk elérni, ne húzzuk ki a töltőt rögtön, amint a töltöttség száz százalékos értéket mutat. Ha hagyunk még plusz 1-2 órát a csepptöltésnek nevezett folyamatra, hasznos perceket nyerhetünk a későbbiekre.

–        Minimalizáljuk a rezgő üzemmód használatát: amikor épp nem zavarja környezetünket a helyette beállítandó csengőhang, kapcsoljuk ki a parányi elektromotort működtető funkciót. Meglepően sok energiát fogyaszt ugyanis a hangszóróhoz képest, ami sok hívás- és üzenetértesítés esetén kevésbé csökkenti a hasznos üzemidőt.

–        Lépjünk ki a háttérben feleslegesen futó alkalmazásokból – a megnyitott, majd bezárt programok általában a memóriában maradnak. Bár minimális teljesítményt “rabolnak el”, kiélezett helyzetekben 4-5 szükségtelen program bezárásával is hasznos perceket spórolhatunk.

–        Ne legyünk restek időnként újraindítani a készüléket! Bár az operációs rendszerek kiforrottsága sokszor több hónapnyi stabil működést is lehetővé tesz, időnként csak egy ki-be kapcsolás oldja meg a megmagyarázhatatlanul gyorsan kifogyó töltés kérdését.

–        A helymeghatározót (GPS-t) folyamatosan bekapcsolva tartó alkalmazások meglepően hamar felélik az akkumulátor készleteit! Lehetőleg csak akkor navigáljunk hosszasan a telefon segítségével, ha út közben tölteni is tudjuk a készüléket!

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés