Connect with us

Teszt: Huawei Ascend Y300 – még feljebb

SAM_0109_resize

Kütyük

Teszt: Huawei Ascend Y300 – még feljebb

Pont jó. Ez a kifejezés jut eszünkbe róla. Mert pont jó a mérete, pont jó az ára és pont jó az áráért nyújtott szolgáltatáscsomag is. Talán ezért van, hogy egyre többen döntenek a Huawei készülékek mellett. A tesztünk tárgyát képező Ascend Y300 nevéhez hűen tovább emeli a cég hírnevét.

Bevallom őszintén, én magam nem vásároltam olcsó készülékeket. Még a családtagjaimat és barátaimat  is lebeszéltem ezekről, mert nagyon sokszor csalódtam már és kiszámolgatva a sok idegeskedést, mindig arra jöttem rá, hogy jobban megérte volna rááldozni még pár ezrest. De ez a hozzáállásom változni látszik. Részben azért, mert az olcsó készülékek minősége is jön felfelé és a mögéjük pakolt háttér megközelíti és néha beelőzi a nagyokat. Másrész és nagyobb részben pedig azért, mert a “nagyok” viselkedése is kezd elmenni abba az irányba, ami mindennek az alja. Amikor a Huawei Ascend Y300-at kézbe kaptam, az első az volt, hogy megnéztem, kikhez is kell vinni, ha baj van vele. És mit látok? Ugyanoda, ahová a koreai csúcstelefonomat is vinni kellett. És ahol egyszer egy hónapig, majd másodszor két hétig üdült és végül recsegősen, összetákolva kaptam vissza. A prémium készülékemet, amelyet 180 magyar ezresért vásároltam meg abban a hitben, hogy prémium szolgáltatást kapok rá. Hát nem kaptam.

SAM_0109_resize

Így aztán így a bevezetőben már leszögezem, hogy a Huawei telefonok esetében legalább keveset bukunk, ha elromlanak. Mert ugyebár az első és legfontosabb érték ebben a készülékben az alacsony ár. Mit is jelent az, hogy valami olcsó? Nos, okostelefonért, Androiddal, 2013 májusában a 40 darab ezres nem sok. Természetesen kártyafüggetlenül, de akinek ez mégis sok(k) lenne, az egyes szolgáltatók kínálatában, kétéves hűségnyilatkozattal 15-16 ezresért elhozhatja. Ez pedig annyit tesz, hogy nagyon nem érdekli az embert, ha elromlik. Mielőtt elitizmussal vádolnának leszögezem, hogy ez a pénz is sok, ha cserébe nem kapunk semmit és pont ez a lényeg. Azért nagy durranás a Huawei Ascend Y300, mert az alacsony ára ellenére nincs vele semmi gond. Mint írtam: pont jó. Na, erről szól ez a teszt.

SAM_0103_resize

Először is a mérete pont jó. Pont kényelmesen elfér a tenyérben, pont kényelmesen elfér a zsebben és a tömege is viselhető. Így aztán tökéletes választás gyerekeknek és hölgyeknek is, ráadásul kapható fehérben is. Igaz, a fehér az úgy fehér, hogy az oldallap és a hátlap fehér, de az eleje fekete. És a mérethez hozzátartozik az a tény is, hogy a képernyő ehhez képest nem túl nagy. Ennek az az oka, hogy a tervezők nagyvonalúan bántak az előlapon elhelyezett sávokkal, így felül és alul is indokolatlanul vastag fekete csík veszi el a helyet, feleslegesen. Kicsit időutazásban érzi magát az ember, mert ezek az arányok nagyjából másfél-két éve voltak jellemzőek a telefonokra. De mindez persze nem zavaró, a 4 colos képernyő így is szép nagy és jól használható sok dologra.

SAM_0113_resize

Az Android rendszer teljes, nincsenek kompromisszumok. Van GPS-ünk, amelynek segítségével minden olyan navigációs szoftvert futtathatunk, amelyek 480×800-as kijelzőn futni képesek. A GPS érzékenysége átlagos, a szolgáltatók tornyait tudja használni a vétel javításához. A műholdak pályaadatait nem használja, pedig más, kínai telefonok már régen megteszik ezt. Mivel a készülék 3D támogatása nem túl erős, az erős 3D nyúzást nem szereti sem GPS szoftvereknél, sem máshol. Azoknak, akik ritkán navigálnak és csak Magyarországon, a Google Maps tökéletesen meg fog felelni. Némi adatforgalomért cserébe minden telepítés nélkül, magyar hangon navigál. Azért hangsúlyozom ezt, mert az okostelefonra rábeszélt családtagjaim, köztük a hölgyek is egyre többször lelkendeznek nekem, hogy gyorsan rákerestek valamire és a telefon megmondta nekik, melyik busszal, honnan kell menni. Ilyet is tud a Google Térkép.

Screenshot_2013-05-29-10-29-48_resize

Ha a gyerekünknek vesszük, Ő is szeretni fogja. Néhány brutálisabb játékon kívül a ma slágernek számító játékokkal elboldogul a készülék. Nincs akadás, nincs kifagyás és a szoftverek telepítésére rendelkezésre álló 500 MB körüli memória is lehetővé teszi, hogy a Google Play áruházból nagyjából 200-250 szoftvert telepítsünk problémák nélkül.

Screenshot_2013-05-29-10-12-59_resize

A szoftverek futtatásához szükséges memória is elég, bár ebben a tekintetben a készülék inkább az alsó kategóriába illik bele. Memóriafogyást ennek ellenére nem tapasztaltam, mert szerencsére az Android dinamikusan kezeli a futó folyamatokat és kirugdossa a háttérből a feleslegeseket. A mindennapi használatban problémamentes a készülék, nyoma sincs az alsó kategóriás készülékeknél tapasztalható akadozásoknak.

Screenshot_2013-05-29-08-44-37_resize

A telefonon 4.1.1. Android fut, amely képes magát az interneten keresztül frissíteni. A Huawei ezt a saját kezelői felületével, az Emotion UI-val bolondítja meg, amely meglepően jól használható, logikus és apró kis finomságokat is nyújt nekünk. Ha nem szeretünk buherálni, akkor ez a kezelői felület is ki fog szolgálni minket, de akiknek a jól megszokott kezelői felülete kell, az nagyon könnyedén telepítheti és használhatja azt is. Az Emotion UI-ban az tetszik, hogy a készüléket bekapcsolva minden ott van az első oldalon azok közül az alkalmazások és funkciók közül, amelyeket leggyakrabban használni szoktuk. A felület nagyon gyors, a lapozások szépek és meg sem kottyan neki az élő háttérkép sem.

SAM_0111_resize

A kezelhetőséghez tartozik a telefon kialakítása, amit a Huawei mérnökei eltaláltak. Az is nagyon jó dolog, hogy három gomb van az előlapon, azaz bármely szoftverben barangolunk, a menü és a vissza, valamint a home gombok mindig ugyanott vannak, de külön jó ötletnek tartom, hogy a telefon előlapján a peremet egy kicsit kiemelték. Ha nagyon hadonászunk az ujjainkkal, jól jön ez a jól eltalált peremecske, az egykezes használatot ia nagyban megkönnyíti. Ez is pont el van találva, azaz érezzük ugyan, de nem akadályoz semmiben. Ügyes. A hátlap anyaga is jó, nem csúszik, bár koszolódásra kicsit hajlamos. Azt már meg sem kellene említenem, hogy az összeszerelés minőségével sincs baj, sehol nincs recsegés, sehol nincs ropogás. A telefont tehát nagyon kellemes használni és a kinézete miatt sem kell szégyenkezni.

Screenshot_2013-05-29-10-25-28_resize

Multimédia terén vannak kisebb hiányosságok, amelyekkel meg kell tanulni együtt élni. Ilyen hiányosság az, hogy a készülék nem kompatibilis alapból a divx filmekkel, azaz külön lejátszót kell feltelepíteni. Ezután viszont probléma nélkül mennek a sorozatok és az egész estés filmek is. A kép nem akad túlságosan, azaz élvezhető minőségben mozizhatunk vele. Van FM-rádió is, amely kéri, hogy csatlakoztassuk a fejhallgatót, amelyet én viszont a tesztkészülékhez nem kaptam. Szerencsére a csatlakozó szabványos, 3,5 milliméteres jack aljzat, úgyhogy a saját fülesünket is rádughatjuk. A készülék hangja jó, zenehallgatásra alkalmas.

Screenshot_2013-05-29-20-18-49 (1)

A másik oldala a multimédiás élménynek a saját tartalmak készítése. Nos, van fényképezőgép, de csak amolyan “tegyük bele, hogy legyen benne” kategóriás. Kis villanőfény segítené a működését, de nagyjából 1 méterig tudja bevilágítani a teret. A maximális felbontás 5 megapixel, csak 4:3 arányban fotózhatunk vele. Néhány előre beállított sémán és a panorámafotón kívül túl nagy állítgatási lehetőség nincs. Videózni is csak 640×480-ban tudunk, ami 2013-ban már igencsak elmaradottnak számít.

IMG_20130529_202135

Összegezve a Huawei Ascend Y300 egy olyan olcsó telefon, amelyet lehetne drágábban is forgalmazni. Szerencsére nem teszik, így nagyjából 2/3-ad áron jutunk hozzá a minőséghez, amit képvisel. Gyereknek strapatelefonnak, vagy Androiddal ismerkedőknek tökéletes. A tesztkészüléket köszönjük a Huaweinek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Huawei Ascend Y300

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - olcsó, igényes, stabil
 
  Kontra:  
  - gyenge multimédia
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4"
  • kijelző felbontása: 800x480"
  • kijelző típusa: IPS LCD"
  • eszköz mérete: 124,5 x 63,8 x 11,2
  • tömeg: 130 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM8225
  • memória: 393 MB
  • háttértár: 4 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: VGA
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: 850/900/1900/2100 MHz
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 2.0
  • GPS: AGPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.1.1.
  • spec. szoftverek: Emotion UI
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1950 mAh
  • tapasztalat: 1 nap
 

Technokrata a Face-en

Tesztek

20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda
jpg

Fotó-videó

Donald J. Trump beiktatása 180°-os gigapixel portrén

2017. január 23. hétfő