Connect with us

technokrata

A Voda és a Telenor is jóváírja a perceket

havazas_marcius15_15_mti_hm

Kütyük

A Voda és a Telenor is jóváírja a perceket

A Telekom mellett a Vodafone és a Telekom is jóváírja a katasztrófa-sújtottta ügyfelek perceit.

A mobilszolgáltatók a jóváírást illetően úgy néz ki nagyobb egyetértésben voltak, mint a Belügyminisztérium SMS-ének kiküldésével kapcsolatban. Mint ismeretes, a csütörtök délutáni hidegfront kapcsán a több mint 100 km/ órás hóátfúvások és az erős havazás miatt a Belügyminisztérium pénteken felkérte a mobilszolgáltatókat egy értesítő SMS kiküldésére, melyet a Telenor Pintér Sándor elmondása szerint nem teljesített. A belügyminiszter az ATV péntek esti adásában elmondta: érdemes átgondolniuk a Telenor ügyfeleknek azt, hogy olyan mobilszolgáltatóra váltsanak, akik segítenek a bajban.

Szombat reggelre a Telenor is reagált a másik két szolgáltató lépésére, így a Facebookon közölte ügyfeleivel, hogy ő is jóváírja a katasztrófa alatt beszélt perceket. Mindhárom mobilszolgáltató a jövő hétre ígér részletesebb tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek