Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön a telefonos távdiagnosztika

Dotkom

Jön a telefonos távdiagnosztika

Ha bármi bajunk van a készülékünkkel, akár a világ másik feléről is megnézhetik, hogy mi lehet a gond. Ez jelentős könnyítés lehet mindenkinek.

A Carrier iQ egy olyan különleges ügyfélszolgálati szoftvert gyárt, melynek keresztül az ügyfélszolgálatok távolról is képesek diagnosztizálni a készülékünket. A vállalatnak olyan partnerei voltak eddig, mint Sprint, a HTC, az Apple, a Samsung, a Nokia, a BlackBerry vagy a Verizon Wireless, de a cég nem volt éppen botrányoktól mentes. Idővel a HTC vagy a Sprint is kihátrált mögüle, megélte már a rootkit botrányt is, szóval voltak biztonsági aggályok rendesen (például, hogy bármikor figyelhetnek minket). Ezek fényében jelentette be tegnap az amerikai vállalat, hogy a szoftverével a világ minden táján meg kívánnak jelenni. Az IQ Care használata során a technikai szakember távolról képes látni a telefon belsejét., ami reméljük,hogy engedélyköteles lesz. A szakember (vagy ügyfélszolgálatos) számos információt láthat távolról, mint például az akkumulátor állapotát, az applikáció lefagyások százalékos arányát, a hívás közbeni frekvenciaeldobások számát és gyakoriságát és még sok minden mást is.

carrierIQ1129Ha mondjuk egy helyi szolgáltató, például a Telenor, a Vodafone vagy a T-Mobile rábólint a Carrier iQ ajánlatára, akkor akár még le is rövidülhet a hibabejelentések hosszának az ideje. Gondoljunk csak bele, hogy miközben próbáljuk elmagyarázni, hogy a telefon állandóan eldobja a térerőt, eközben az ügyfélszolgálatos a program segítségével leellenőrzi, hogy ez vajon a telefon hibája-e vagy az adótoronyé. Természetesen a hardvergyártóknak se lenne hátrányos az ilyen szolgáltatás használata, hiszen az ügyfél telefonját távolról is átvizsgálhatják és mindenféle szakszerviz és partnerpontba küldés helyett azonnal is meg tudják mondani, hogy jogos-e a panasz vagy csak a panaszos lógatta a vízbe a készülékét.

Az érdeklődőket nagy szerettel várják az idei Mobile World Congress-en a Carrier iQ fülkében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés