Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön a Gorilla Glass 3!

Kütyük

Jön a Gorilla Glass 3!

A harmadik generáció még strapabíróbb lesz, mint a mostani. A jövő csúcstelefonjait már ez fogja védeni.

Az első Gorilla Glass még 2007-ben jelent meg és Steve Jobs-nak jelentős szerepe volt abban, hogy a Corning elkészítse az első ilyen kijelzővédő üveget, ugyanis az akkori Apple vezér felismerte, hogy az akkora felületet, mint amilyen az iPhone-nak van, bizony védeni kell a külső behatásoktól. És bár az iPhone 3G kijelzője például a legkisebb leejtésre is azonnal betörik, a 3GS-t már a Gorilla Glass védte. A Gorilla Glass 2 2012 elején lett bemutatva, mint ahogy most 2013-ban is, a CES-en.

gg3prgraphics113012-11

A Corning állítása szerint az új üveg, a harmadik generációs Gorilla Glass mintegy 40%-al jobb karcolás elleni védelmet biztosít a jelenlegi modellnél. Emellett 50%-al jobb törésvédelme is van a GG2-nél, de az eredmény nem véletlen. A GG3 molekuláris szinten is eltér az elődjeitől, mivel egy szabadalmazott anyagot tartalmaz, a Native Damage Resistance-t (NDR), amitől sokkal ellenállóbb lett az üveg. Persze ez nem jelenti azt, hogy 10 méterről leejtve biztonságban marad a kijelzője a telefonnak vagy a táblagépnek, de normális magasságból leejtve talán nem szakad be úgy a kijelző, mintha a harmadikról dobnánk le egy készüléket. És talán az ilyen hülyegyerekeknek is jobban ellenáll a készülék.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés