Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyar Telekom: Idén az okostelefonok és a lapostévé lesz a sláger

Dotkom

Magyar Telekom: Idén az okostelefonok és a lapostévé lesz a sláger

Az okostelefon-értékesítés megduplázódhat, nő az online értékesítés szerepe, és a tévéeladások terén is csúcsidőszak várható a következő hetekben a Magyar Telekom várakozása szerint.

Az idei karácsony egyik legnépszerűbb ajándéka ismét az okostelefon lehet, de előre láthatóan a táblagépek is igen keresettek lesznek a karácsony előtti hetekben. Az okostelefon-eladás megkétszereződésére, a karácsony előtti utolsó napokban akár a normál forgalom négy-ötszörösére számít a Telekom. A tévékészülékek esetében a teljes éves forgalom körülbelül egyharmada ebben az időszakban valósul meg. A tájékozódást az ajánlatok között a vállalat „Élménytér” elnevezésű új applikációja segíti.

A vállalat okostelefon-eladási adataiból kiderül, hogy a hagyományos 3G-s operációs rendszerek terén az Android vezeti a népszerűségi listát, miközben az iPhone készülékek – és az azokon futó iOS – sikere is töretlen: rendkívül sokan keresik a legújabb iPhone 5 típust. Ugyanígy az új Windows 8-as operációs rendszerrel működő készülékeket is igen élénk érdeklődés kíséri. Az értékesítési adatok szerint az okostefonok mellett egyre többen választanak táblagépet: a népszerűségi listát a tabletek között a Samsung Galaxy Tab2 és a Sony Xperia Tablet S készülékek vezetik.

A vásárlási szokások változását jól mutatja, hogy a személyes csatornákon történő vásárlás mellett egyre nagyobb szerephez jut az online vásárlás. A karácsony előtti növekvő forgalom során a vásárlások mintegy harmada a www.t-home.hu és a www.t-mobile.hu oldalakon keresztül történik. Egyre többen ismerik fel annak előnyét, hogy kényelmesen otthonukból válogathatnak az online kínálatból, ahol esetenként még kedvezőbb egyedi akciókkal (a legtöbb termék esetén 10 százalékos kedvezménnyel), valamint ingyenes belföldi házhoz szállítási lehetőséggel is élhetnek. Érdekes tendencia, hogy egyre többen keresik és választják a színes készülékeket.

A karácsony előtti vásárlási döntést nagyban megkönnyíti, hogy a Magyar Telekom a telekommunikációs szolgáltatásai mellé a piacon egyedülállóként a digitális szórakoztatás széles spektrumát is nyújtja egy csomagban: ennek köszönhetően rendkívül kedvező feltételek mellett lehet akár négy készüléket – LED tévé, okostelefon, tablet, okos fényképezőgép vagy PlayStation – vásárolni.

A vállalat a választást megkönnyítendő különleges alkalmazást fejlesztett: az iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokra letölthető Élménytér elnevezésű applikáció segítségével 3D-ben lehet a Telekom akciós újságjában megtalálható, ikonnal megjelölt készülékeket megtekinteni. Ráadásul az alkalmazás letöltésekor kapott kóddal, a mini.samsung.hu oldalon történő regisztrációval nyereményjátékon lehet részt venni, amellyel értékes nyereményt – Mini Cooper személyautót – lehet nyerni.  Az ajánlatokról és az Élménytér alkalmazásról részletes információ: a www.t-home.hu és a www.t-mobile.hu oldalakon található.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés