Connect with us

technokrata

Nemsokára jön a Windows Phone 7.8

Windows Phone 7_8

Kütyük

Nemsokára jön a Windows Phone 7.8

A Mango frissítésére elég sokat kell várni, talán még idén megjelenik.

Miközben a Microsoft örül a Windows Phone 8 megjelenésének, a Windows 8 sikerének, nem ártana nem elfelejteni, hogy elég sokan befürödtek a Windows Phone 7.5-ös készülékükkel, melyre már nagy szeretettel várnák az utolsó nagy frissítést, miáltal már majdnem lenne nekik is egy Windows Phone 8-as készülékük. A Microsoft kínai divíziójának alelnöke szerint a Windows Phone 7.8 néhány héten belül meg fog jelenni Kínában, ami azt feltételezi, hogy globálisan is. Ez a „heteken belül” azt a pletykát erősíti meg, mely szerint december elején debütálhat az utolsó nagy frissítés a Mangóra. Majd meglátjuk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek