Connect with us

Hirdetés

technokrata

Várnunk kell a HP okostelefonokra

Kütyük

Várnunk kell a HP okostelefonokra

Meg Whitman a cég vezére megerősítette, hogy 2014-ben visszatér a HP az okostelefon piacra.

Bár a HP nem tartozik az ismeretlen szereplők közé a mobilpiacon, az utóbbi időkben nem készített telefont. Ennek oka a Palm felvásárlása utáni lassú piaci reakció volt, melynek hála a cég lemaradt, az eladások messze nem hozták az elvárt szintet. Így az előző vezérigazgató döntése az volt, hogy a cég kivonul erről a piacról és kizárólag PC-kkel kíván foglalkozni. Ám azóta sok minden történt, például új vezérigazgató került a vállalat élére, így a korábbi döntéseket felülvizsgálták.

Ennek eredményeképpen Meg Whitman, a HP vezérigazgatója egy interjú során nemrégiben kijelentette, hogy cége 2014-ben visszatér az okostelefon piacra. A döntés bár mindenképpen örömteli, sajnos elég késői, hiszen az Android piacon már így is kiegyenlítettek az erőviszonyok, a Windows Phone 8 pedig hamarosan debütál, és várhatóan 2 év alatt ott is kiszámíthatóvá válik a piac. Ennek ellenére örülni kell a visszatérésnek, hiszen ezáltal még egy új piaci szereplő színesíti a kínálatot, erősíti a versenyt, ami végül is nekünk vásárlóknak lesz jó.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés