Teszt: Samsung Galaxy Note II – második megjegyzés

A feleségem megállt a hátam mögött és némi rezignáltsággal a hangjában csak ennyit mondott: “Ennek sose lesz vége…”. És megint a fején találta a szöget, hiszen a hozzánk hasonló kütyümániásnak valóban arról szól az élet, hogy mindig van egy jobb. Esetünkben a tesztnek indult, de végül nálam ragadt Samsung Galaxy Note II N7100. Aki tehát hozzám hasonló betegségben “szenved” az egyet tehet: nagyon messze kerülje el a Note II-est! De komolyan! Még csak meg se nézze és azt a hibát meg végképp ne kövesse el, hogy a kezébe veszi és elkezdi nyomkodni! Az ilyen, “csak kipróbálom, semmi több” dolognak ugyanis az a vége, hogy vevőt keresünk az előző kütyüre és már vesszük is meg a Note II-est. Ezt pedig csak olyan szenzációs nők képesek elviselni, mint amilyen például az én életem párja. Aki a “betegségemmel” együtt szeret.

Nem titok, hogy nekem Note-om, N7000-esem  volt ezelőtt. Akik nem ismernek személyesen és nem ismerik az előéletemet, azoknak csak annyit, hogy még PDA időszakban kezdtem a tenyérgépeket nyomkodni, az első gépem egy Palm M505 volt és már akkor éreztem, hogy ebben van a jövő. Szerencsére a Windows CE megjelenésével a PDA-k csillaga magasra szárnyalt és már akkor éreztük mi, tenyeresek, hogy az asztali gépek kora lejárt. Hogy a napi internet forgalmunk és tevékenységünk nagy részét majd a tenyerünkből, menet közben fogjuk elvégezni és a PC csak olyan esetekben kerül használatba, amikor nem tudjuk elkerülni a helyhez kötést. A szabadság ugyanis minden pénzt megér és a szabadságot csak egy PDA tudja biztosítani. Még a laptop is nyűgös, legyen az bármilyen kicsi, főleg ha a telefonunkról is tudunk kivetíteni…

Az volt csak a PDA-kal a baj, hogy a telefonálással kapcsolatos dolgok nagyon nyögvenyelősek voltak. Így többen is kötöttünk egy kompromisszumot és elmentünk okostelefon irányba és reménykedtünk abban, hogy egyszer lesz majd egy olyan okostelefon, ami azt a képernyőméretet és így azt az élményt tudja majd nyújtani, amit még a WinCE korszakban egy kutya közönséges PDA tudott. És ez az élmény először a Note-on volt meg nekem, hiszen előtte nem volt még csak hasonló sem. Sem ekkora, sem ceruzás. Az okostelefonok kis képernyője és a korábbi operációs rendszerek hiányosságai és dühítő hibái miatt az Android volt az első olyan platform, amire azt mondta az ember, hogy na ez már elmegy. Már csak a képernyő méret jöjjön vissza és csináljon valaki egy ceruzás megoldást. Na, az első és azóta is egyetlen ilyen gép a Note, illetve a mostani utódja, a Note II.

A tesztre kapott készülék esetében azt mondtam magamnak, hogy a váltással járó költségeket csak akkor vállalom be, ha az új gép annyival többet tud. Ha hozzátesz annyit az életemhez. Ha meggyőz. Mert a Note-ot 2011. november 02-án, azaz éppen egy éve vettem át és csomagoltam ki (a kicsomagolós videó ide kattintva nézhető meg) és az elmúlt egy évben egy kezemen össze tudnám számolni, hányszor akadtam meg vele valamiben. És ez nagy dolog ám, mert zéró a toleranciám a tenyérgépekkel kapcsolatban és a legkisebb hülyeséget sem vagyok képes elviselni. A Note-ot egy éve is az Expansys-től vásároltam, mert ők voltak azok, akik mindenkit megelőzve, rendes garanciát nyújtva elhozták a készüléket az országba. A Note II-t is tőlük kaptuk tesztelésre és vásároltam meg, ezúton köszönöm a lehetőséget és a gyors szállítást. Akinek megtetszik a Note II, náluk nagyon gyorsan hozzájuthat már most, ide kattintva.

Sokszor elmondtam tehát, a Note-ot csak egy jobb Note-ra cserélném le. Abból, hogy lecseréltem a Note II-re a kedves olvasó teljesen egyedül is rájöhetett arra, hogy ezek szerint jobb, mint a Note. De miben és menyire? Mi az, amivel elvarázsol? Mi az, ami nélkül az ember nem tud tovább élni? Mi az, amiért a régi telefont elpotyáljuk (mert valljuk be, használt műszaki cikket normális áron eladni nem lehet kis hazánkban, így az ember mindig áron alul válik meg az előző kütyütől). Mi az, amiért azt a 60-70 ezres különbözetet kifizetjük? Nos, ez a teszt részben erre is próbál rávilágítani. Persze próbálok úgy írni, hogy ne csak a Note-osok értsék és élvezzék, valamint a barátok és az olvasók által, a Note II kicsomagolós videó után (amelyet pedig ide kattintva lehet megnézni) feltett kérdésekre is próbálok kimerítő választ adni. Hiszen nem az a lényeg, ami engem érdekel, sőt az a legkevésbé lényeges. Ami a kedves olvasót érdekli, annak a megválaszolása az én célom. Természetesen – ahogyan azt tőlem talán már megszokta az olvasó – szigorúan szubjektív, a száraz adatokat nélkülöző írás következik. Aki a gyári adatokra kíváncsi, az megtalálja azokat ide kattintva (ráadásul összehasonlítva a Note-tal). Én inkább azt próbálom most is leírni, hogy a Note II által keltett rezgések miként visszhangoznak a magamfajta kütyübolond lelkében. Remélem sikerül.

Kicsomagoláskor – ahogyan az a videóban is látható – a tavalyi élményhez hasonló fogad minket. A doboz kicsi és a telefonon kívül egy mikrofonos sztereó fülhallgatót, egy adatkábelt és egy hálózati töltőt találunk benne. Ennyit. Ezek sajnos fehérek, így akinek undora van a fehér dolgoktól, az csalódni fog. Akkor is fehér az összes tartozék, ha nem a fehér változatot rendeljük. Hogy ez miért jó, azt én nem tudom, de esetemben bizony ez annyit eredményez, hogy nem fogom ezeket használni. Nincs az a pénz, amiért a nyilvánosság előtt megjelennék egy fehér fülessel a fülemben. Ez az én becsípődésem. Egyébként meg fehér az legyen a háztartási gép, azaz a hűtő, mosógép, bojler. A műszaki cikkek színe pedig nem fehér és kész. Akit ez persze nem izgat, az egy olyan vezetékes fülest kap, ami legalább tűrhetően szól. Adnak hozzá a különböző fülmérethez különböző szilikonos gyűrűket, így nagy eséllyel kényelmesen tudja használni bárki. Ezúttal itt nem változtattak a szabványon, így a gyűrűk sorrendje ugyanaz, mint a Note-nál és a két készülék fülese kompatibilis egymással. Ennek azért van jelentősége, mert így az eladásnál az előző Note-tal egy vadiúj fülest adhatunk tovább, ami talán fontos a vevőnek. Senki nem szereti ugyanis más fülbedugós fülesét használni még akkor sem, ha az jól tisztán tartható.

Szerencsére a töltő és a kábel kutya közönséges, egy microUSB-USB kábelből és teljesen szabványos hálózati csatlakozóból USB-re táplálást biztosító dugóból áll. Hiába kicsi, képes 2 Ampert kiadni és így ellátni bármilyen USB-s készüléket. Az pedig, hogy USB-aljzatra, lehúzható módon teszi mindezt, nagy segítség azoknak, akik nem szeretnek sok töltőt magukkal cipelni. Ezzel az összes kütyünket tölthetjük, amely USB-ről töltést fogadni képes.

Használati útmutatót ne keressünk. Fizikailag legalábbis, mert sem kinyomtatott füzetben, sem CD formájában ilyet nem kapunk. Ehelyett a készüléken saját súgó van, ami segít eligazodni e leglényegesebb dolgokban. A használati útmutató egyébként jó hosszú, de szinte felesleges vesződni e letöltésével, mert aki Note II-t vásárol, az már talán túl van az ilyen manuálokban lelhető hasznos tanácsokon. Mindenesetre engem megmosolyogtatott a figyelmeztetés, miszerint a hátlap levételénél vigyázzak a körmeim épségére. Hát vigyáztam.

Ha már hátlap. Az első kellemetlen meglepetés, hogy a készülék hátlapja fényes. Ettől megijedünk, hiszen a fényes hátlap csúszik. Általában. Nade nem itt és elsőre meglep, hogy miért nem.  Pedig nekem aztán zsíros bőröm van. És mégsem csúszik ki a kezemből. Annyit tehát megállapíthatunk, hogy a Samsung mérnökei tudják a fizikát. A fizika meg olyan tudomány, amiben azért az ember a hétköznapokban is megbízhat. Így a súrlódási erő az amíg világ a világ a felületre merőleges (nyomó-) erő és a súrlódási tényező szorzatából adódik. A súrlódási tényező pedig egy dimenzió nélküli, a két egymással kapcsolatba kerülő felületre jellemző konstans. Ez a konstans határozza meg, hogy a telefon kézben tartásához mekkora erővel kell azt szorítani. Mivel az emberi bőrt a mérnök ismeri, nincs más feladata, mint egy olyan anyagot találni, amely a bőrhöz tapad. És ha jó anyagot választanak, akkor nem kell a felületet érdesíteni sem, az lehet fényes. És jó anyagot választottak…

A fényes hátlap pedig szép. Nem csak a titánium szürke színe és a szálcsiszolás miatt, hanem azért is, mert ez a fényes hátlap nem huplis ám, mint azt megszokhattuk, hanem precízen sima. Hogy ez a huplimentesség hány hátlapleszedésig marad meg, arra nem tudok garanciát vállalni, de egyelőre megvan és kifejezetten extra külsőt kölcsönöz a gépnek. Márpedig amikor telefonálunk, a környezetünk a telefon hátlapját látja. Aki tehát vagánykodni akar, ezzel tud.

Mielőtt a hátlapot feltennénk, nézzünk kicsit körül! Az első jó hír, hogy az SD foglalatot úgy helyezték el, hogy az akkumulátor kivétele, azaz a készülék kikapcsolása nélkül kivehető a kártya. Ezt azok tudják majd értékelni, akik nagy mennyiségű adatokat másolgatnak kártyára és nem akarják a telefonon keresztül tenni mindezt. Rossz hírem viszont, hogy a SIM sajnos micro, azaz lehet szépen elbattyogni a szolgáltatóhoz és lecseréltetni a kártyát. Ha szerencsénk van, akkor adnak nekünk adapter, amivel esetleg vissza tudjuk tenni majd nagyobb SIM-es telefonokba is a kártyát, ha nincs szerencsénk, akkor további 1200 HUf értékben Hama’ vásárolhatunk egyet a közeli műszaki áruházban. Legalább is, ha hülyék azért nem vagyunk.

A hátlap alá nyúló rést a másik oldalra tették, így a Note-osok az első időszakban keresgélni fogják. Ez persze nem annyira bosszantó, mint az, hogy a hátlapon egy antenna (gyanítom, az NFC-é) került elhelyezésre, ami az utángyártott hátlapok használatát, így aztán a fényestől idegenkedők lehetőségeit is leszűkíti. Ez az antenna két érintkezővel csatlakozik a géptesthez így az utángyártott hátlapoknál oda kell figyelni, hogy azokon is meglegyen. A hátlap egyébként sokkal inkább kitölti a készülék hátulját és ennek egyetlen, de azonnal érezhető hozadéka az, hogy ha nem tennénk rendesen a helyére, azonnal észrevesszük ezt. Egy hibalehetőség tehát ezzel a pár milliméteres módosítással kizárva. Illetve az is, hogy a por a hátlap alá kerüljön, ami a Note-nál egy elég jelentős problémát jelentett. Remélem, itt másképp lesz.

A Note II egy nagyobb, 3100 mAh-s akkumulátrot kapott, amely így 600 mAh-val több, mint az elődé. Sajnos fizikai méreteit tekintve is nagyobb, így a Note tulajdonosok nem cserélhetnek erre. Természetesen kivehető és cserélhető, de erre nem lesz szükség. A 3100 mAh-s akkumulátor és a fejlettebb energiakezelés ugyanis azt eredményezi, hogy a készülék intenzív használat mellett is simán kibír egy teljes napot és egy éjszakát. Ha tehát nem otthon alszunk, másnap délelőtt ráérünk tölteni. Akik pedig extrém módon használják, azok sem tudják kifektetni esténél előbb. És ez már maga egy olyan tény, ami miatt kell. Remélem, ennél a készüléknél nem cseszik el az energiagazdálkodást úgy, ahogy elcseszték a Note-nál egy hivatalos, gyári ICS frissítéssel, amit azóta sem, azaz lassan már fél éve nem javítottak ki. A gyorsan merülő akkumulátor tehát nem vágja agyon az élményt és ez nagyon fontos, ha nem a legfontosabb. Azt is gyanítom, hogy az akkumulátor a teljes kapacitását majd néhány töltési ciklus után éri el és pár nap múlva én sem nyomogatom majd ennyit. És ha így lesz, simán ki fog ez bírni akár két napot is. Ekkora képernyővel? Ekkora procival? Mi ez, ha nem technikai csoda?

És még szép, szebb is, mint az előd. A készülék testéről talán csak annyit, hogy kicsit hosszúkásabb lett mint a Note-é volt. Így a képernyő úgy lett átlóban nagyobb 6,28 milliméterrel, hogy hosszabb de keskenyebb. 80 pixellel kevesebb lett szélességében a felbontása, amely így 720×1280 pöttyöt tartalmaz a Note 800×1280-ával szemben. Viszont így már szabványos és megegyezik a kisebb HD tévék felbontásával, amit a köznyelv csak úgy ismer, hogy HD Ready. Tehát 100 centiméteres felbontású tévéken is előfordul ilyen pixelszám, úgyhogy ha valaki ezt a felbontáscsökkenést ezen az 5,5 colon, azaz 141 milliméteren észreveszi szabad szemmel, annak gratulálok. Nem szemmel viszont ott fogjuk észrevenni, hogy a felbontásérzékeny szoftverek nem, vagy nem megfelelően fognak futni rajta. Azaz megint várnunk kell, mire egyik-másik gyártó átalakítja a szoftverét erre a felbontásra is. A fényképek, videók és weboldalak nézegetésénél ebből a felbontásizéből semmit nem fogunk észlelni és szerencsére a szoftverek 99%-a nem érzékeny a felbontásbéli különbségekre. Úgyhogy a szabványos 16:9 méretarány megért ennyi áldozatot.

Még a készüléktestnél maradva engem kicsit idegesít, illetve egyelőre megszokhatatlan, hogy a bekapcsológombot és a hangerőgombokat is lejjebb tették és én meg a régi helyükön keresem, Gyanítom, hogy pár napnyi használat után ez azért megszokható. A bekapcsoló gomb mellé tettek ugyan egy alig látható egyezményes jelet, de ezt az emberek 99%-a bizony nem veszi észre. Kicsi és fekete a szürke házon. A hangerő szabályozó gomb majdnem egy centivel rövidebb lett, ez is kényelmetlen a nagyobb ujjal rendelkezőknek. A fülhallgató csatlakozó is átkerült máshová, de ez nem zavaró, hiszen ezt meg úgysem megszokásból dugjuk, hanem megnézzük mit-hova. Szerencsére a toll ugyanott maradt és jó hír, hogy könnyebben kihúzható. Jobban kiáll a vége és laposabb is.

Ha már toll: örülök is az átalakításának, meg nem is. Az történt ugyanis, hogy ellapították az egyik felét, azaz nem hengeres. A használatnál ez azért jó, mert a lapított felén van a gomb, amit így könnyebb megtalálni, viszont visszatenni a készülékházba kicsit nehezebb. Csak egy pozícióban helyezhető ugyanis vissza és már a mozdulat elején megfelelően kell betenni, mert nem fordítható. Ez így elsőre kényelmetlen, de a gombkeresési mizériát szerencsére megszünteti a lapított oldal, ez pedig megért ennyit. A Note-on azt az egyet utáltam, hogy folyton a gombot kellett keresgetni a tollon. Az asszimetrikus toll egyébként jobb és balkezes is, azaz a balosok is simán tudják használni. Nekem a Note ceruzájának pontosságával sem volt gondom, itt meg főleg nincs.

Még a készüléktest változásaihoz tartozik, hogy az alját is lekerekítették, így a microUSB csatlakozónál vigyáznunk kell. Könnyen túlnyomhatjuk a dugót és gondolom ez a feszegetés nem tesz jót az aljzatnak. Gyanítom, hogy ebből lesznek majd problémák a kevésbé óvatos felhasználóknál. A hátalpon még megtaláljuk a hangszórót, amelynek a rácsát kicsit kidomborították. Ez a domborítás azért hasznos, mert ha egy értekezleten például túl hangosan szólal meg a készülék, akkor könnyebben megtaláljuk és lefoghatjuk a nyílást, míg kiiszkolunk a helyiségből. A készülék egyébként iszonyúan hangos, a 15 fokozatból 10-esnél olyan, mint az elődje volt. A hangerőt nem is javaslom ennél erősebbre állítani, mert üvölteni fog.

És az utolsó észrevételem a külsővel kapcsolatosan az, hogy míg a fekete készülékeknél az előlap egybefüggő, homogén egész, itt a szürke sokkal jobban elkülönül a képernyő feketéjétől és így jobban kiemeli, hogy nem az egész előlap a képernyő. Ez nekem nem tetszik. Persze tetszik, nem tetszik a Note II-t csak szürkében és fehérben lehet kapni, úgyhogy törődjünk bele. Az viszont az előlapot nézve tény, hogy hiába lett 6,28 milliméterrel nagyobb a képátló és majd egy centivel hosszabb a kép hosszúsága, az előlapon alul és felül kevesebb helyet hagytak el és így a készülék maga csak 4,25 milliméterrel lett hosszabb. És ezzel a kialakítással már majdnem közelítünk ahhoz az ideálishoz, amire évek óta vágyom, azaz a teljes előlapon képernyős telefonhoz. A vékony felső sáv és a vékony alsó sáv miatt a Note II ránézésre sokkal elegánsabb, mint a Note volt. Az elnyújtott test sajnos az egykezes kezelést nem segíti, ezen is ugyanúgy elérhetetlen egy kézzel a képernyő túlsó széle, mint a Note-on volt még akkor is, ha majdnem 3 milliméterrel közelebb esik.

Azt hiszem, sikerült eléggé körbejárni, bár majdnem kimaradt a leírásból, hogy egy magát megnevezni nem kívánó ismerősöm szerint a Note II olyan vékony, hogy a billegő asztal lábát tökéletesen ki lehet vele ékelni. Ilyenekkel fárasztanak engem kérem… Na, inkább kapcsoljuk be! Azonnali kellemes meglepetés, hogy a gépen 4.1.1 Andoid fut, azaz Jelly Bean. A barátoknak csak JB. Ez a tojáscukor pedig nagyon finom, még a jégkrém szendvicsnél (Ice Cream Sandwich, vagy ICS) is finomabb. Az alapsáv verziója N7100XXALIE, jelenleg frissebb nem érhető el rá (ami nem is csoda).  Igaz, az ICS-hez sem volt túlságosan sok időm hozzászokni, de az biztos, hogy nem éreztem akkora előrelépést a FroYo-hoz képest, mint most. Az értesítő sáv (képernyő tetejéről lehúzható) jobban és gyorsabban kezelhető és szinte minden elérhető innen, azonnal. Annyi funkció került ide, hogy lenyitva jobbra-balra kell húzkodjuk, mert egy képernyőre nem fért ki.

A szokásos gombok mellett van egy blokkolás üzemmódunk, amelyet kiválasztva az ember könnyebben védi a szabadidejét. Ilyenkor ugyanis csak az engedélyezett névjegyek tudnak minket felhívni és letiltott funkciókkal kapcsolatos értesítések nem zavarnak minket. Aki például ügyeletet ad és éjjel is bekapcsolva kell hagynia a telefonját, annak egy ilyen funkció áldás. Nincs tehát minket felébresztő téves hívás, nincsenek csipogó vicces e-mailek. Nyugalom van. Minden telefonba kellene ilyen és szoftver telepítésével amúgy ez az állapot elérhető is, de itt mindez egy gombnyomás, natívan. Ügyes.

A mobil internet kapcsolat is egy gombnyomással köthető-bontható, így azoknak, akiknek kis adatcsomagjuk van, az adatforgalmazást igénylő szoftverek indítása előtt kettő mozdulat az adatforgalom engedélyezése és a befejezés után kettő mozdulat a letiltása. Bár én magam azt vallom, hogy az Android a háttérben futó szinkronizálás nélkül félkarú óriás, azért bizonyos helyzetekben jól jön ám ez a lehetőség. ráadásul a háttérben történő szinkronizálásnak is van saját gombja, így az is külön kapcsolható. Ezzel a két gombbal tökéletesen kordában tartható az adatforgalom.

Van egy AllShare Cast kapcsolónk is, amely azt hivatott segíteni, hogy a telefon hamar megtaláljon minden DLNA-ra alkalmas eszközt. Nos, ez azoknak fontos, akik a DLNA-t használják, mégpedig Samsung eszközökön. Sajnos általános tapasztalatom az, hogy hiába szabvány a DLNA, hiába van nekem magamnak is 4 DLNA-s készülékem idehaza, mégsem sikerült még soha semmit lejátszanom rajtuk. Samsung tévé esetében a helyzet más. Akinek Samsung tévéje van, annak tényleg 10 másodperc a nulláról elindítani egy lejátszást, így a telefonon rögzített videók és képek nagyon gyorsan, nagyon kényelmesen megjeleníthetőek a tévén. Akinek meg nincs Samsung tévéje, az vegyen! 😉

Ha kiveséztük az értesítő sávot, barangoljunk kicsit a menüben. Nos, nagyjából egy kislexikont lehetne megtölteni azzal, hogy ez a gép mit tud. Meg sem próbálom. Ehelyett hadd emeljek ki néhány dolgot, ami pedig kimaradt, azt a kedves olvasó megkérdezheti tőlem a teszt megjelenését követően és szívesen megválaszolom. Persze könnyű dolgom van, hiszen a beharangozó videó után nagyon sok kérdés érkezett hozzám, amelyekre egyszerű válaszolni. Nézzük ezeket először!

Sok videót találhattunk arról, hogy a Note II majd egy úgynevezett “multi window” funkcióval érkezik. Ez a funkció a vissza gomb hosszú nyomásával hívható elő és lehetővé teszi, hogy egyszerre több ablakban dolgozzunk. A bemutató videókon szépen látszik, hogy a kezelése egyszerű és dinamikus. Nos, sajnos azt kell jelentsem, hogy a hozzám érkezett készüléken NINCS meg az a funkció. Ahogy utánaolvastam, számos nemzetközö panasz van erre, azaz nem én vagyok az egyetlen. Tehát ezt az extrát még nem fogjuk élvezni egészen addig, amíg – ígéret szerint – egy szoftverfrissítéssel bele nem küldik a telefonba. Kár, szívesen megmutattam volna egy videóban. Úgyhogy egyelőre ennyit az osztott képernyős videókról.

Lapzárta után érkezett: a Samsung tesztünk megjelenését követően pár órával OTA, azaz a telefon menüjéből elérhető frissítés formájában kiadott egy nagyjából 40 MiB-os csomagot, amelyet telepítve a ROM-verzió ALIE-ről ALIH-ra változott és megjelent a készüléken a multiwindow funkció is. Ezt egy kicsit tesztelgettem, majd egy rövid videót is készítettem róla. A videó ide kattintva tekinthető meg.

A toll ugyebár a Note és így a Note II egyik lényeges eleme. Nos, előbbiekben írtam már arról, miként alakult át, most pár meglepő dolgot a használatáról. Az első, hogy a kivételét és a betételét érzékeli és rezgéssel is jelzi a készülék. így annak az esélye, hogy a ceruzát ottfelejtsük valahol, minimálisra csökken. A ceruzával számos trükköt csinálhattunk már a Note-on is, ezek száma most megsokszorozódott. A készülék ugyanis nem csak azt érzékeli, amikor megérintjük a képernyőt, hanem a közelítést is. Ettől aztán egyrészt halál pontosan tudjuk, hová fogunk kattintani, de egyes esetekben a képernyő fölé tartva (1-1,5 centiméterre) meglepő dolgok is történnek.

Olyan ez, mint az egérnél a hovering, vagy hover. A fényképalbumok felett megállva előugrik egy ablak azok tartalmával, a fényképek előnézete felett tartva előrébb ugrik a fénykép kicsit nagyobban. A naptár alkalmazásban a megfelelő nap fölé tartva előugrik nagyobb, olvashatóbb formában és ez gyors áttekintésre ad lehetőséget. A videólejátszóban a csúszka felett húzva mutat egy előképet és ha odaértünk a videóban amit szeretnénk megnézni, csak meg kell érinteni a képernyőt.

A böngészőben ugyanazok a dolgok történnek, mint amikor az egeret egy-egy gomb fölé visszük egy weboldalon. Nagyon élvezhető dolog ez és tényleg már-már olyan érzése van az embernek, mintha egerezne. Csak ez sokkal kényelmesebb. A weboldal alja, teteje, oldala felé, a képernyő szélére mutatva elindul a görgetés, ez az olvasást kényelmesebbé teszi. A görgetés egyébként minden görgethető alkalmazásnál működik, azaz az SMS-ek, a névjegyek, az e-mailek, a G-Talk, röviden minden gördíthető a tollal, ami egy oldalra nem fért ki. Olyan ez, mintha lenne a készüléken egy ötirányú gomb (ami egyébként nekem nagyon hiányzik még a PDA-korszakból).

Sokan kérdeztek a sebességről. Hát kérem a sebességre egy szép német kifejezés van: über alles. Azaz mindenek felett. Ahány benchmark szoftvert ráengedtem, mind azt hozta ki, hogy az Ön készüléke a legjobb. Nem is kicsivel veri a mezőnyt. Azokon a mérő szoftvereken, ahol a részeredményeket is lehet követni azt látjuk, hogy a proci az, ami miatt ez a gép messze elhúz a többiektől. És ezen nem vagyok meglepődve. A memória irása és olvasása is hozzátesz az eredményhez, a 2D teljesítmény átlagos a 3D teljesítmény gyengébb. A számok ezt mutatják.

Az érzés meg még többet mutat. A Samsung kezelői felületét én nem szeretem, az első dolgom, hogy az Otthon, avagy Home kezelésére egy jól megszokott segédprogramot, az SPB Shell 3D-t feltelepítem. Még a WinMo korszakban szoktam rá és bár a Samsung TouchWiz-e sokat fejlődött, én maradok a megszokásnál. Nos ez a felületkezelő nagyon szép dolgokat képes varázsolni a telefonra, de egy biztos: meg kell a telefonnak emberelnie magát, hogy akadás nélkül fusson. Kivéve a Note II-n, ahol semmi tétovázás nem ismerhető fel. Persze a teszt kedvéért megnézegettem a TouchWiz-t is és azt kell megjegyezzem, hogy nagyon sokat fejlődött. Amit én a korábbi verziókban utáltam az volt, hogy az alkalmazások rács nézetben a telepítés sorrendjében voltak elrendezve, így gyakorlatilag minden egyes alkalommal végig kellett lapozgatni az összes oldalt, ha kerestem valamit. Ezt a problémát most végre megoldották azzal, hogy az elrendezésben lehet választani betűrendes rács nézetet is, amiben aki ismeri az ABC-t, hamar megtalál mindent. Ennyi nekem amúgy elég is lenne a boldogsághoz, ha időközben nem vettem volna meg és szoktam volna meg az SPB Shell 3D utolérhetetlen kezelői felületét. Így nekem alkothat bármekkorát a Samsung, én bizony nem vagyok fogékony rá.

A multimédiáról is sokan kérdeztek, hát lássuk ezt is! Annál is inkább, mert számomra is fontos, sokat fényképezek, videózok és a zene is szól folyamatosan. Na, ezekre a Samsungoknál nem lehet panasz. A Note II esetében meg főleg nem. A zene úgy szól, hogy olyat nagyon kevés eszköznél – professzionálisan zenehallgatásra tervezett MP3-lejátszóknál sem – lehet tapasztalni. Nem hiányzik a hangzásképből semmi és bizony olyan hangos a rendszer, amivel a legádázabb hallásrongálók is elégedettek lehetnek. A biztonság kedvéért nagy hangerőknél a telefon figyelmeztet minket, hogy az a hallásunk rovására mehet. Természetesen mindezt csak akkor teszi, ha fülhallgató van csatlakoztatva a telefonhoz. Tehát ezt is figyeli…

A videofelvételnél végre egy nagy vágyam teljesült, mégpedig az, hogy felvétel közben lehessen a képernyőt megérintve fókuszálni nekem tetsző helyekre. Ez akkor fontos, amikor az ember közeli felvételeket is készít, de a felvétel tárgya közben eltávolodik. A fényképezőgépek nagy része és a telefonok közül szinte egyik sem képes ezzel az egyszerű feladattal megbirkózni. Pedig nem is olyan nagy dolog ám ez, mégis valahogy kimaradt az eddigi Samsung készülékekből. A Note II végre tudja, ez pedig abban a videóban, amit ide kattintva érhet el az olvasó, jól szemmel követhető. A videóban az asztal sarka és a háttérben lévő bútorok között fókuszálgattam.

Természetesen szabadtéren is kipróbáltam a videót, az erről készült mintát ide kattintva lehet megtekinteni. Bár a benne lévő fókuszálgatás nem annyira látványos, mint az előző videóban, a képstabilizátort – melynek kipróbálását többen kérték tőlem – eléggé próbára tettem a séta közben. Azt gondolom, hogy elég jól vizsgázott és ahogyan a szembe fényt kezeli a kamera, az meg egyenesen példás.

A fényképezés talán a  leggyakrabban használt megosztási forma nálam. Nagyon rákaptam, hogy életem eseményeit a barátaimnak egy gyors fotó készítésével és megosztásával teszem követhetővé. Többnyire kedvelik is ezeket a képeket és olyasmiket is megtudnak rólam, amit a rohanó élet okozta kevés találkozáskor nem nagyon lenne alkalmam elmesélni. A megosztott fotóim minősége szerencsére egyre javul a megosztásra használt eszközeim minőségének javulásával. Most valószínűleg ugrásszerűen fog javulni, mert a Note II kamerája minden eddiginél fényévekkel jobb. Néhány példafotót most is készítettem, amelyeket egy mappába feltöltök, azt ide kattintva lehet elérni. A fotók eredeti nagyságban is megtekinthetők.

A képek minden állítgatás nélkül, a gépet csak a zsebemből előrántva készültek. Ahhoz képest nem rosszak. A legmegdöbbentőbb az, amilyen panorámaképeket képes a készülék produkálni. Simán előhívhatóak papírképnek is. Az sajnos negatívum, hogy bár a képek készítésénél be volt kapcsolva a GPS és a képek részletes tulajdonságait megtekintve az EXIF fájlban ott is van a GPS koordináta, a Picasában a képek helye mégsem látszik és azt kéri a weboldal, hogy adjam meg kézzel. Hát nem! Azért vettem GPS-es fényképezőgépet meg azért kapcsoltam be a Note II-n is a GPS koordináták csatolását, hogy ne kelljen kézzel megadogatni a kép készítésének helyét. Az viszont érdekes dolog, hogy mivel bekapcsoltam a helyérzékeny fájlneveket is, a fájlok elnevezésében ott szerepel az utca neve is. Ez megint megkönnyíti a beazonosításukat és hihetetlen élményt nyújt a böngészés közben. És ez megint egy olyan dolog, amiét szívesen látnék minden eszközben…

Azt is próbálgattam, miként kezeli a változó fényviszonyokat, hiszen főleg a panoráma képeknél, a képek két széle között jelentős árnyalatkülönbségek vannak. Mégis fokozatmentes az átmenet és vállalható a fotók minősége is.

Próbaképpen egy teljes zoomolást is elkövettem. Mivel a gépben nincs optikai zoom, ilyenkor csal és a digitálisan vágja ki a nekünk kellő részt. Ez arra mindenképpen alkalmas funkció, ha egy utcarészletet szeretnénk azonnal megosztani és nem szeretnénk vele pepecselni. Már a készítéskor kizárjuk a nekünk kellő részeket és a fotó minősége romlik ugyan, de webes megjelenítésre még mindig alkalmas marad.

Azt nem is nagyon kell részleteznem, hogy a fényképezőgép menüje is egy labirintus annyi funkcióval, amelyeknek a nagy részét majd egy pár hónapos használat után tudom csak kitapasztalni. Mindenesetre és természetesen van arcészlelés, HDR, legjobb kép funkció. A jelenetek között pedig minden olyan megvan, ami előfordulhat velünk, így van portré, tájkép, sport, buli/beltér, strand/hó, naplemente, hajnal, őszi színek, szöveg és gyertyafény. A felbontás kiválasztásánál hadd említsem meg, hogy én magam már nagyon régen áttértem a 16:9 képarányra. Rájöttem ugyanis, hogy a fotóim nagy részét 16:9 képernyőkön nézegetem meg, így mi a fenének hagyjak fekete csíkot a kép szélén. 16:9-ben fotózva a képek 6 megapixelesek lesznek “csak”, azaz a 3264×2448 helyett 3264×1836 pixelesek. De nekem ennyit megér, hogy a fotó kitölti a képernyőt és ha mondjuk videóba szúrom be, a HD videóval megegyező lesz a képaránya és ott sincsenek fekete csíkok. A tesztben készített képek ezért olyan arányúak, amilyenek. Természetesen néhány eredeti képarányú felvételt az előbb említett mappába azért felteszek.

Számos dolgot lehetne írni még erről a telefonról de az idő és a hely véges és azt hiszem, így is kezd a kedves olvasó a türelme végére érni. Pár dolgot említenék meg, amelyek nekem nagyon tetszenek vagy nem tetszenek valamiért. Jöjjenek először negatívumok! Az első koppanás akkor ért, amikor a Note-hoz vásárolt MHL kábelt – amivel a microUSB foglalatról ki lehet hozni a videó jelet HDMI-re – rácsatlakoztattam a Note II-re. A kép ugyanis nem jött ki a gépből. Utánaolvasgatva azt látom, hogy a kedves Samsung megváltoztatta a lábak kiosztását és így a Note-hoz vásárolt kábel nem jó már az S3-hoz és a Note II-höz sem. Ez pedig annyit jelent, hogy az ember mehet el és vásárolhat egy újat. Ennek az ára a mai napon 9000, azaz kilencezer jó magyar forint, amit inkább pisztácia fagyira költöttem volna. Mi ez, ha nem szívatás, kérem?

Azt is nehezményeztem, hogy bár be van kapcsolva a szoftverek szinkronizálása és az összes tesztkészülék eddig meg is csinálta. a Note II nem szedte le a fiókomból és nem telepítette a Note-on lévő szoftvereket, így magamnak kellett, egyenként felpakolgatni azokat a Note II-re. Ezzel úgy 3 órát szúrtam el és a végén már hagytam a fenébe. Majd felteszek mindent akkor, amikor először szükség lesz rá. Az is nagy szívás, hogy a Google fiókomban beállított alkalmazásfüggő jelszavak miatt minden olyan szoftvernek újra jelszót kellett generálni és megadni, amelyik valamilyen hozzáférést kér a fiókomhoz. Ilyen pedig szintén van néhány és ezzel is elvacakoltam vagy másfél órát. Ezért vagyok most kialvatlan.

De mindezek a kényelmetlenségek eltörpülnek annak a szárnyaláshoz hasonló élménynek az árnyékában, amit a Note II használatának élménye ad. Jöjjenek a kedvenc meglepetéseim! Az első a Jelly Bean és annak a kedvességei. A hangeő gombot megnyomva ugyebár feljön egy csúszka, ami mutatja az éppen aktuális hangerőt. De mellette látható egy fogaskerék is, ami a hangerő beállításokhoz dob át minket és így egy gombnyomással eljuthatunk oda, ahová eddig csak a menü kaparászásával volt lehetséges. Ez kényelmes. Nem tudok betelni az akkkuidővel sem. Hihetetlen, hogy 16 óra használat után, egész nap nyomkodva, videózva, fényképezgetve, internetezve, levelezve, valamint telefonálva vagy másfél órát, így este negyed tizenkettőkor még 33%-on áll a töltöttség. Azt mondom, hogy ez az a teljesítmény, amivel már elégedett vagyok és remélem ez a Jelly Bean miatt van így és még sok készüléknek hoz megváltást. Mert így a telefon tényleg használható, tényleg élvezhető és nincs akksifrász. Nagyon gyűlöltem az összes eddigi okostelefonomon, hogy ha használtam azokat, akkor délutánra már tölteni kellett. Ezt nem kell…

Imádom az appró ügyességeket is. Ilyen például a rezgés beállítása. Amikor csörög a telefon, akkor rezeghet is mellé, sőt legtöbben így is használjuk. Nade ki mondta, hogy csak egyféleképpen rezeghet? Miért ne rezeghetne szívdobbanásszerűen (tatam-tatam…tatam-tatam), vagy akár úgy, ahogyan mi beállítjuk. Mert ilyen is van. Az enyémet például úgy állítottam be, hogy rövid, hosszabb, még hosszabb, még-méghosszabb és végül nagyonhosszúúúúúúúúú rezgéseket adjon. Eleinte tehát diszkrét, majd egyre erősödő rezgés jelzi a bejövő hívást. Aki szeretné, akár cha-cha-cha, vagy rumba rezgőképletet is megadhat, egyszerű.

Amíg el nem felejtem, mindenképpen kedvencem az előlapi LED. Azt nem értem, hogy egy ilyen filléres alkatrészt miért kellett kihagyni az ezt megelőző telefonokból. Sokan trükköztünk azzal, hogy a fizikai LED-eket virtuálissal helyettesítsük (lásd NoLED, amely innen letölthető), mert igényünk az lenne arra, hogy az elmulasztott eseményekre valami figyelmeztessen. Csakhát ezt az igényünket nem nagyon veszik figyelembe a gyártók. Szerencsére a Samsung a Note II-nél tett tehát egy sokszínű LED-et az előlapra, amely villog, ha esemény történt. Filléres, de megfizethetetlen.

És végül, de nem utolsósorban a képernyő. Ez a csoda. Engem nem érdekel, hogy milyen elven működik, hogy az elvileg jobb vagy rosszabb, mint az elődöké, mert amit a szemem lát, az valami elképesztő. Minden más képernyő emellett halvány, színtelen vacak. Még a Note-é is, pedig az sem kutya. A mérete miatt vettem meg, de a méret mellé jött mint nem várt extra a minősége. Kaparhat a konkurencia meg perelhet, de az az igazság, hogy ezt a képernyőt sokáig nem fogják űberelni. És szerintem tudják is ezt és pont ezért a nagy ijedség.

Összegezném a Note II-ről szerzett tapasztalataimat de a lényeg hamar megfogalmazható: hasonló sincs. A leggyorsabb, a legnagyobb a zsebretehetők között (tableteket ide pont ezért ne soroljunk), a legszebb a képernyője, a legjobb a hangja, kompromisszummentes a multimédia. Telerakták hasznos és tényleg használható új funkciókkal és ezek nem kezdetleges, kiforratlan megoldások, hanem kifogástalanul működnek is. Röviden tehát: ahogy van, úgy tökéletes.