Connect with us

technokrata

Így néz ki az új iPhone – Tetszik?

uj iphone

Kütyük

Így néz ki az új iPhone – Tetszik?

Elég jó minőségű fotók kerültek ki az új készülékről, de már nem az egyedisége a fő erénye az új iPhone-nak.

És akkor még finom fogalmaztam, ugyanis eddig az Apple határozta meg a mobilipar trendjét és az aktuális modellekhez igyekeztek igazodni a többiek, most viszont már az Apple-t határozza meg a a mobil tend (a növekedés), ugyanis sok mindennel szakítottak, amit anno Steve Jobs szabályként lefektetett, például a haláláig ellenezte a nagyobb kijelzőt és a jelenlegi mérettől eltérő modelleket. Ez az tiltás Jobs tavaly októberi elhunytával ugye szintén elment, így hát nincs akadálya más úton járni. 16:9-es iOS, kétfajta felület: ez mindenesetre komoly fejtőrést fog okozni a fejlesztőknek. Egy csinos összeállítás során pedig ezt láthatjuk:

A bumfordi, szappantartó iPhone 3 (G és GS) mind a mai napig egyedi és gyönyörű, míg az iPhone 4 (és 4S) már kicsit megosztotta a közönséget, de az új iPhone biztosan ki fog váltani némi indulatot az emberekből (jót is, rosszat is). Már ha hihetünk a kép hitelességének, akkor a jelenlegi csúcsmodell 4S-hez képest jóval nyúlánkabb lesz, miközben a szélessége nem nagyon változik (a kép szerint 124.46 mm). Abban biztosak vagyunk, hogy sikertermék lesz (ha csak nem jön ki LTE-vel és a Samsung azonnal nem ugrik rá ezért), de vajon merre halad tovább a Tim Cook vezette Apple?

Klikk a képre - Galéria



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek