Connect with us

technokrata

Ha LTE kerül az új iPhone-ba, a Samsung perel

samsung-vs-apple-642x3641

Dotkom

Ha LTE kerül az új iPhone-ba, a Samsung perel

A bosszúra szomjas dél-koreaiak revánsot akarnak, véreset, fájdalmasat.

Most komolyan, miért szívóznak egymással pár ügyfél miatt? Megértem, hogy az Apple dühös, hiszen a Samsung szépen és gyorsan lemásolta a technológiát és sikerre vitte a Galaxy branded. És igen, lemerem írni, hiszen erről bírósági ítélet is van. A SAMSUNG MÁSOLT és most FIZET egy milliárd dollárt plusz az apró. Viszont a dühödt koreaiak most bosszút forralnak és ha az új iPhone-ba LTE technológia kerül, akkor azonnal perelnek. És nem elégszenek meg holmi egy milliárddal, nem, ők totális betiltást akarnak. Hogy mi ez a fene nagy magabiztosság? Egyes számítások arra engednek következtetni, hogy a Samsung kezében van az LTE-szabadalmak mintegy 10 százaléka, vagyis jó eséllyel lenne olyan technológia az új iPhone-ban, aminek a szabadalma a Samsung kezében van. Még ha az Apple licenszelni is szeretné az eljárást, a Samsung nem adja neki oda. Ha tényleg lesz benne 4G/LTE (és miért ne lenne), egyből perre menne a Samsung, ez stimmt. De a bíróság egy időre fel is függesztethetné az új készülékeket a vizsgálat idejére, ami jelentős bevételkieséssel járna.

Magánvélemény, de ez a szabadalmi jogrendszer megérett egy atomtámadásra, ugyanis ma már nem a fejlődésről szól egy-egy szabadalom birtoklása, hanem egymásnak a keresztbetevéséről, a konkurens tönkretételéről és hátráltatásáról és legvégül úgyis csak a vásárló szívja meg azt, hogy két cég vérre menően kakaskodik egymással.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek