Connect with us

technokrata

Költik a pénzt a Lumia 900 tulajok

700-nokia-lumia-900-cyan-front-and-back

Dotkom

Költik a pénzt a Lumia 900 tulajok

A piaci átlag kétszeresét költik szoftverekre a Lumia 900 tulajdonosok.

A Nokia jelenlegi helyzete nem túl fényes. Az egykor piacvezető, trenddiktáló, a figyelem központjában álló vállalat fénye mára jelentősen megkopott. Nemcsak, hogy mára oda az első hely, és a Samsung előttük jár eladások terén, a cég részvény árfolyama a földet súrolja. A Microsoft berkeiből jövő, mostani Nokia vezető Stephen Elop elmúlt egy évben történt programjai ugyan változtattak valamennyit a márka megítélésén, de a cég nemrég piacra került termékei továbbra sem adják azt a pluszt, hogy nagy tömegek vásárolják meg őket.

Hiába cserélték le az elavult Symbiant és fókuszálnak minden erejükkel a Windows Phone-ra, a kívánt hatás máig elmaradt. Tény ugyanakkor, hogy az a kis, technokrata réteg, aki mostanában ezeket a készülékeket választja, szívesen költ szoftverre. A Nokia által megrendelt kutatás, melyben a Lumia 900 tulajdonosokat vizsgálták ugyanis meglepő eredményt hozott. Kiderült, hogy a készülék tulajdonosai a piaci átlag közel kétszeresét költik el szoftverekre. Ez 15 dollárt jelent a megszokott 7,5 helyett. Emellett, 96%-uk rendelkezik mobil adatcsomaggal, ám csupán 84%-uk aktivált SMS csomagot. A kutatás eredménye nemcsak a Nokiának, hanem a Microsoftnak is kifejezetten öröm. Az amerikai vállalat ugyanis komoly töke injekciót hajtott végre a finn vállalatnál, és gyakorlatilag a legfőbb partnereként tekint a Nokiára, így ha az sikereket ér el, az az egész Windows platform számára sikert jelent.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek