Connect with us

Hirdetés

technokrata

Év végén jön az első Windows Phone 8 telefon a Huawei-től

Kütyük

Év végén jön az első Windows Phone 8 telefon a Huawei-től

Az eddig csak androidos készülékeket készítő kínai gyártó a csúcskategóriáját felvonultató Ascend-család tagjaként fogja piacra dobni az új készüléket, valamikor az év végén.

„2012 izgalmas év a Huawei Device számára, hiszen a rendkívül erős piaci versenyben csak folyamatos fejlesztés és átalakulás révén érhetünk el kiemelkedő teljesítményt – mondta Shao Yang, a Huawei Device marketing igazgatója. – Az első Windows Phone platformra épülő okostelefonunk piaci bevezetésével igazi nagy dobással zárhatjuk az évet. Rendkívül örülünk a Microsofttal kialakított kapcsolatnak, amelynek köszönhetően a Huawei okostelefonok még szélesebb választékát kínálhatjuk ügyfeleinknek.”

„Örömmel üdvözöljük a Huawei vállalatot a Windows Phone családban, mert a Huawei lenyűgöző, az egész világra kiterjedő infrastruktúrájával és eszközeivel még több felhasználó élvezheti a Windows Phone 8 rendszer előnyeit” – mondta Terry Myerson, a Microsoft Windows Phone divíziójának alelnöke.

A Windows Phone 8 operációs rendszerrel forgalomba kerülő Huawei Ascend készülék először Európában, Kínában és az Egyesült Államokban lesz megvásárolható, a későbbiekben pedig további piacokon is elérhető lesz.


A Huawei árbevétele 2011-ben 6,8 milliárd dollár volt, és 20 millió okostelefont értékesített. 2012-re vonatkozóan a Huawei 9 milliárd dolláros árbevétellel és 60 millió értékesített okostelefonnal számol.  A folyamatos fejlesztés másik példájaként a Huawei a napokban mutatta be a Sanghajban rendezett GSMA Mobile Asia Expo 2012 szakkiállításon az Ascend P1 modell új változatát, amely 2600 mAh teljesítményű akkumulátorral kerül forgalomba. Az Ascend P1 XL névre keresztelt készülék a harmadik negyedévtől lesz megvásárolható Kínában. A kiállításon szerepeltek a Huawei további készülékei is, mint például a négymagos Ascend D quad és a kétmagos Ascend D1 okostelefon, a négymagos MediaPad 10 FHD nagyfelbontású táblagép, a kompakt, kétmagos Ascend P1 okostelefon, valamint a Mobile WiFi E5331 és E5151 készülékek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés