Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mától kezdődik a Tango korszaka az USA-ban

Kütyük

Mától kezdődik a Tango korszaka az USA-ban

Az amerikai T-Mobile mától teszi elérhetővé a Windows Phone legújabb verziójára történő frissítését.

Az első Windows Phone még 2010 őszén indult el, azóta nagy utat tett meg a mai napig. A megjelenés után hónapokkal jelent csak meg az első frissítés, mely a Windows Phone első hibáit is hivatott kijavítani. Aztán tavaly megérkezett a Mangó, nem sokkal később pedig az első Nokia Lumia okostelefonok, melyeken már a Windows Phone 7.5 Mangója futott több-kevesebb sikerrel. Mára pedig elérkeztünk a Tangóhoz (vagy Restart), melyet elsők között a Lumia 710 fog megkapni és olyan újításokat fog tartalmazni, melyek már a többi mobil OS esetében már régóta léteznek és lesz számos hibajavítás is a frissítésben. Remélhetőleg a Skype is fog most már futni a háttérben.

A legnagyobb újítás a hardverigény csökkenése lesz, vagyis akár egy 800 Megahertzes, 256 MB RAM-os készüléken is képes lesz Windows Phone élményt adni a Tango, ráadásul a multitask is működni fog (a korábbi Mangó leginkánn 1.4 GHz-en és 512 MB RAM-nál érezte magát a legjobban). Szóval az első szerencsések ma megkaphatják a frissítést az amerikai T-Mobile-nál Nokia Lumia 710-es telefonjukra, de nem egyszerre az összes, hanem szépen fokozatosan frissülnek július 31-ig. Hogy miért is van ez így? Mert a Microsoft úgy gondolta, hogy jó lesz az, ha nem ők adják ki a frissítéseket, hanem a szolgáltató dönti el, hogy ki és főleg mikor kap új operációs rendszert vagy bugfixet.

A Windows Phone Tangóval nem áll le az élet a Microsoftnál, ugyanis gőzerővel készül a Windows Phone 8, melynek kódneve Apolló és ma fogják bemutatni San Fransicoban a Developer Summit 2012-n. A harmadik negyedévben érkező Apolló állítólag végre támogatni fogja a kétmagos processzorokat, a 720p-s kijelzőket, az NFC-t és egy csomó olyan okosságot, amit a mai androidos és iOS-es készülékek már régóta tudnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés