Connect with us

A kínai városlakók harmadának már van okostelefonja

china_smartphones

Dotkom

A kínai városlakók harmadának már van okostelefonja

A kínai városlakók 33 százalékának már van okostelefonja, ami ezen belül 54 százalékuk számára még a televíziónál is fontosabb készülék a háztartásban – derül ki a Google és az Ipsos közös kutatásából.

A kelet-ázsiai országot csak az Egyesült Államok előzi meg, ahol 44 százalék ez az arány. A harmadik Németország, ahol városi lakosság 29 százalékának van okostelefonja.A Google és az Ipsos közös kutatásából az is kiderül, hogy a kínai városlakók 67 százaléka naponta böngészi az internetet készülékével, 59 százalékuk vásárlásra is használja. A válaszok alapján az utóbbiak arányának további növekedése várható a közeljövőben. A felmérés szerint a mobilos fizetés fejlődését főként az gátolja, hogy az okostelefonokkal való fizetési szolgáltatások kiépítettsége nem teljes, s emiatt sokan inkább számítógépeiken bonyolítják le az elektronikus vásárlásokat.     Az okostelefonok piaca a prognózisok szerint a következő években is jelentős mértékben nő. Az International Data kutatócég becslései szerint az okostelefonok eladása akár már jövőre meghaladhatja Kínában a hagyományos telefonokét. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

p30_pro_eisa

SmartPhone

A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja

2019. augusztus 22. csütörtök
lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda
mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő