Connect with us

Hirdetés

technokrata

T-Mobile: két hétbe is telhet az iPhone függetlenítése

Kütyük

T-Mobile: két hétbe is telhet az iPhone függetlenítése

Napi matek feladatunk: vajon hány alkalmazott és sorba kötött berhelt videókártya kell ahhoz, hogy egy iPhone 3GS-t két hét alatt sikerüljön függetleníteni? A helyes válasz: sehány, elég ehhez a T-Mobile.

Történetünk Május 25-én, egy napsütéses pénteki napon kezdődik, amikor is arra vetemedtünk, hogy életünkben először legálisan járuljunk a T-Mobile Aréna Plázában lévő oltára elé azzal, hogy hivatalosan függetlenítsük a már lejárt hűségnyilatkozatú iPhone 3GS-ünket.Rosszul tettük.

Először is rutinosan számot húztunk a szervizhez, ahol 15 perc sorban állás után közölték: ez ügyfélszolgálati kompetencia, húznak nekünk új számot. Ezt követően az ügyfélszolgálaton beszedtek tőlünk tízezer valahányszáz forintot előre a műveletre, majd közölték: nekik nincs szükségük a készülékre, majd fognak telefonálni kb. egy héten belül, hogy mikor kössük az iTunes-hoz a telefont, mert nekik az Apple felé kell továbbítani az igényt, és minden ott zajlik, minden tőlük függ.

Tizenegy nap telt el azóta, se tízezres, se független iPhone, a mai nap vettem a fáradtságot, és felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. A minőségét illetően szebb időket is látott call center első körben rutinos lepattintással próbálkozott: jaj, hát ez szervizes téma, ezen nem tudnak segíteni így telefonon, mire felhomályosítottam a vonal másik felén lévő hölgyet, hogy ez nem feltétlenül van így. Továbbkapcsolt. A következő próbálkozó az „Odaadta a kollégának a készüléket?” kérdéssel próbált azonnal megoldást találni arra, hogy miként lehet engem a lehető leghamarabb lerázni, majd miután elmeséltem neki, hogy hogyan történik az iPhone függetlenítés, továbbkapcsolt a műszakis kollégának. Itt sikerült az első értelmes emberrel beszélnünk a folyamat során: közölték, hogy akár két hét is lehet, mire az Apple-nél átmegy egy ilyen művelet, ők nem tehetnek semmit, ha az iTunes-ra kötve a készülék nem lesz független, akkor bizony vagy várok, vagy visszamegyek reklamálni az Aréna Plázába, oda, ahonnan jöttem.

Na tehát, az esetnek az én olvasatomban több tanulsága is van. 1. Nem szedünk be előre pénzt olyan szolgáltatásért, aminek időben való teljesítéséért nem tudunk kezeskedni.  2. Ha már beszedünk előre, akkor betanítjuk rendesen a munkatársakat, hogy normális időt kommunikáljanak a határidőre. 3. Nem az ügyfélszolgálat minőségén kell feltétlenül megspórolni a telekomadót. 4. Ne vidd a T-Mobile-ba az iPhone-t függetleníteni. Oldd meg máshogyan.

Mattheus



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés