Connect with us

Hirdetés

technokrata

A HTC készíti el a Facebook első telefonját?

Kütyük

A HTC készíti el a Facebook első telefonját?

Mark Zuckerberg unja, hogy csak egy alkalmazás a találmánya más gyártók készülékein. Sajátot akar.

Ami érthető is, mert semmi kézzelfogható nincs a Facebook mögött, csak a szokásos reklámfelületek, amik ráadásul a mobilokon meg se jelennek, így sok bevételtől elesik a cége, miközben egyre többen neteznek mobilról és kezdik elhagyni a hagyományos, webes felületet. Zuckerberg új álma tehát egy sajátmárkás telefon, mely jelenleg Buffy néven fejlesztődik és honnan máshonnan, mint egy belső informátortól tudhattuk meg mi is és a nagyvilág. A névtelen szivárogtató azt is elárulta, hogy az Apple ex-alkalmazottai dolgoznak a Buffy-project-en, vagyis korábbi iPhone és iPad szoftver- és hardvermérnökök, ami még sok jót is jelenthet illetve sok pert az Apple-lel. Időközben kiderült, hogy egyedül nem megy, így állítólag a HTC-t kérték fel partnernek a telefon elkészítéséhez és bár saját operációs rendszerük nem biztos, hogy lesz a telefonon, azért már számos alkalmazáskészítő céget izomból felvásárolt a Facebook, mint például az Instagramot, melynek alapítójának főhet a feje az érte kapott részvények miatt. Most pedig éppen az Opera böngészőt szeretné magának Zuckerberg megszerezni. A szemünk előtt dübörög az IT Monopoly. A telefon egyelőre még csak a találgatás szintjén van, nagyjából 1 év múlva talán már kézzelfogható eredménye is lesz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés