Connect with us

technokrata

Világuralomra tör az Android

androidking

Dotkom

Világuralomra tör az Android

Egy százalék híján 60%-os piaci részesedést ért el a Google népszerű mobil operációs rendszere. A Windows Phone 7 a Symbiannal egyetemben a szégyenpadra került.

Az Android a tavalyi év első negyedévében mindössze 36.1%-os részesedéssel bírt a mobil operációs rendszerek világában. Bár már ekkor is az övé volt az abszolúte első helyezés, egy év alatt sok minden változott, ennek hatására oda is betonozta magát a dobogó legfelső fokára. 2011 elején minden negyedik okostelefonon Symbian futott, amit a Nokia, ha nagyon sarkosítjuk a dolgokat, akkor tavasszal egyetlen sajtótájékoztatóval el is intézett, azaz bejelentette, hogy véget ér a Symbian, jön a Windows Phone – és azóta már tudjuk-, vele együtt a Lumiák. Ha már Windows Phone: tavaly mindössze 2.6%-on volt a Windows 7.x/Windows Mobile piaci részesedése, ez leolvadt 2.2%-ra, így, ha leszűrjük a tanulságot, akkor a Nokia rossz lóra tett. Igaz, ezek a számok csalókák lehetnek, ugyanis a Nokia egy hete sincs, hogy betört a kínai piacra, év elején pedig Amerikában is megkezdte a világhódító útját. A symbianosok pedig úgy látszik inkább áttértek egy nyílt forráskódra, vagyis a Microsoft-Nokia házasság igazi nyertese egyelőre az Android lett.

Az iOS büszke lehet magára, ugyanis 2011 első negyedévében 18.6% volt a piaci részesedése, ez most 23%-ra nőtt, miközben a kanadai Research in Motion (RIM) okostelefonja, a BlackBerry sokat vesztett népszerűségéből. 13.6%-ról 6.4%-ra csökkent a világpiaci részesedése.

A százalékok mögött vannak kézzelfogható számok is

Ha eszerint nézzük a dolgok állását, akkor a Microsoft igen jól teljesített magához képest, ugyanis míg a tavalyi év első három hónapjában 2.6 millió készüléket adtak el, addig az idei év ugyanezen szakaszában hatszázezerrel többen választottak valamilyen Windwos Phone-os készüléket. Az androidos készülékek teljesítettek a legjobban, mivel kis megszorításokkal teljesen ingyenes az operációs rendszer a gyártók számára, ráadásul könnyen átszabható és felhasználóbarát, így egyre többen választják ezt a mobil platformot. Tavaly év elején 36.7 millió androidos készüléket értékesítettek, idén ez a szám majdnem 90 millióra duzzadt (89.9 millió). Az Apple is sok iOS-t használó eszközt adott el (iPhone-t, iPad-et, iPodot), 2011 elején 18.6 millió egységet, idén az első három hónapban pedig 35.1 millió darabot. Érdekesség, hogy a Linux-alapú telefonból több fogyott idén, mint Windows Phone-ból, míg a Symbian 60 százalékkal kevesebb telefont adott el, a BlackBerry pedig közel 30%-al.

Az Android és az iOS együttesen 82%-os részesedéssel bír.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek